Beprogramozott tulajdonság a jóság?

A délkelet-ázsiai katasztrófa utáni világméretű segítségnyújtás új irányba indított el egy régi vitát. Valóban örökletes tulajdonság-e a jóság, ez a jellegzetesen emberi tulajdonság? Vagy inkább kulturális és környezeti tényezőkkel magyarázható?

A kutatók eddig jobbára csak a negatív tulajdonságok genetikai alapjait vizsgálták, így például az erőszakét, a bosszúvágyét.
Ám Philippe Rustonban, a londoni Western Ontario Egyetem pszichológusában felvetődött: vajon a nemes cselekedeteknek is van-e genetikai hátterük? Egyszerűen szólva: rendelkezik-e az ember „jósággénnel”?

Ruston úgy véli, igen. Bár elismeri, a jóságra hajlamosító gén nehezen mutatható ki. A pszichológus 174 egypetéjű és 148 kétpetéjű ikerpárt vizsgált meg egy 22 kérdésből álló tesztsorozat segítségével. Abból indult ki, hogy az egypetéjű ikrek ugyanolyan génekkel rendelkeznek, míg a kétpetéjűeknél a géneknek csak a fele közös. És abból, hogy az egypetéjű ikrek kétszer gyakrabban értenek egyet erkölcsi kérdésekben, mint a kétpetéjűek.

Ruston azt tapasztalta, hogy az egypetéjű ikrek kétszer több azonos választ adtak, mint a kétpetéjűek. Az egyik kérdés úgy hangzott: „Szereti-e látni, ha valaki kibontja az ajándékát?” Ha a válasz igen, akkor az arra utal, hogy a megkérdezettben megvan a beleérző képesség. Ruston figyelemreméltó következtetést vont le. A viselkedésben megmutatkozó egyéni különbségek 42 százalékáért a gének felelősek.

A pszichológus megállapításaival viszont korántsem ért mindenki egyet. Paul R. Ehrlich, a stanfordi egyetem kutatója szerint a környezeti tényezőket sem szabad figyelmen kívül hagyni. – A genetikai fejlődés kevéssé befolyásolja cselekedeteinket – hangoztatja Ehrlich. – Nincs bizonyíték arra, hogy az emberek eredendően békésnek, erőszakosnak, őszintének vagy éppen homoszexuálisnak születnek.
A „genetikai meghatározottság” és a „szabad akarat” vitája egyhamar nem dőlhet el. Az igazság kétségkívül valahol a kettő között rejlik.

Farkas C.–Tornai Sz. -->