Hírek

2005.01.07. 05:03

Betiltandó DNS-vizsgálatok

Ismeretlen személyek azonosítására egyre elterjedtebb módszer a DNS-vizsgálat. Az emberi szervezet olyan egyedi tulajdonságait hordozó alkotórészről van szó, amely mindenkinél különbözik. Németországban korlátozni akarják, hogy ki és milyen célra alkalmazhatja.

Gyulay Zoltán

Brigitte Zypries német szociáldemokrata (SPD) igazságügyi miniszter a Die Welt című lap tudósítása szerint még idén meg kívánja tiltani a titokban elvégzett apasági teszteket. Az ehhez szükséges törvénymódosítások már készülnek.

Elfogadásuk esetén minden olyan férfi büntethető lesz, aki az érintett nő írásos hozzájárulása nélkül vizsgálatot végeztet, hogy megtudja, a gyermek tőle származik-e. Azokat a laboratóriumokat is büntetés fenyegeti, amelyek ilyen vizsgálatokra vállalkoznak. Zypries elképzelései szerint pénzbírság és egy évig terjedő szabadságvesztés is szóba jöhet. A német igazságügyi minisztérium egyik női szóvivője hangsúlyozta, hogy az apasági tesztnek megvannak a törvényes eszközei. Nincs tehát szükség hozzá arra, hogy egy férfi ellopja a nevét viselő gyermek hajszálát vagy cumiját.

A miniszter asszony felháborodottan beszélt az apasági tesztek virágzó üzleti vállalkozásáról. „A magánéletbe történő súlyos beavatkozást” említett.

A környező országokban, netán Angliában vagy Belgiumban az ilyen vizsgálatok elvégeztetése nem ütközik különösebb nehézségekbe, a címek akár az interneten is megtalálhatók. Brigitte Zypries ezért európai szabályozást szeretne. Azt a kérdést is fölvetette, hogy vajon miért nem hisz egyre több férfi a nőknek, amiért a teszteket titokban megcsináltatják. Közvélemény-kutatási adatok szerint Németországban a megkérdezett férfiak kilencvenhárom százaléka nem fogadná el a gyermeket, ha kiderülne, hogy nem tőle származik.

Szakemberek úgy becsülik, hogy évente hetvenezer gyermek születik, akiknek a jogi apja nem azonos a biológiai édesapával. A férfiak főként házasságon kívüli szülés és válás esetén kételkednek. Egyre emelkedik azon nők száma is, akik egyáltalán nem biztosak gyermekük édesapjának személyében.

Európa legnagyobb laboratóriuma

Az eljárás gyakorlatilag ugyanaz, mint amit a szökőár áldozatainak azonosításához alkalmaznak. Az élő emberből vagy holttestekből származó anyagot összevetjük a feltételezett személy egyéb maradványaival, például hajszálakkal, hámdarabkákkal – mondja Walther Parson, az innsbrucki törvényszéki orvosi intézet DNS-laboratóriumának vezetője.

Az intézet Európa legnagyobb DNS-laboratóriumainak egyike.

Ha a holttest állapota miatt a DNS-összehasonlítás már nem lehetséges, a halottak fogazatát vizsgálják meg. A foggyökerekből ugyanis szintén lehet DNS-anyagot nyerni. De a fogak más formában is segítségre lehetnek: az azonosítandó személy fogsorának rajzolatát össze lehet vetni a kezelőorvosánál található leletekkel. Egy tömés, egy húzás, egy pótlás értékes adatokkal szolgálhat az azonosításhoz. Amikor DNS-vizsgálatra kerül sor, az összehasonlítás céljára vett mintákat egybevetik az úgynevezett elhalálozás előtti, pontosabban a keresett személytől származó anyagokkal. Ez utóbbiak föllelhetők villanyborotvában, fésűben, haj- vagy fogkefében, szőnyegben. Nyálmintát lehet nyerni borítékról vagy bélyegről is. Ha „saját” anyag nem áll rendelkezésre, előtérbe kerülnek a vér szerinti rokonok. Parson azt mondja: „ebben az esetben az eljárás hosszabb idő után vezet eredményre”.

Hazai helyzetkép

Magyarországon egyelőre csak a rendőrség és az igazságszolgáltatási szervek felkérésére végeznek DNS-összehasonlítást. Például az apasági perekben. Csak azok végeztethetnek ilyen vizsgálatot, akiknek valószínűsíthető jogalapjuk van rá, különben családokat tehet tönkre. Meglehetősen költséges az eljárás, és a pervesztes fizeti a munka elvégzését. A vizsgálat ára 360 ezer forint, ha a bíróság rendeli el, akkor 260 ezer.

A DNS jellemzői

Az élőlényeket jellemző alapmolekula, amely ezernyi hasonló molekula láncolatából, a dezoxiribonukleotidákból áll. A molekulalánc alapelemeinek sorrendje és stabilitása meghatározza a genetikai kódot és a biológiai értelemben vett egyedisége megőrzését. A DNS kettős spirálú szerkezete teszi lehetővé, hogy a sejt vele teljesen azonos sejtekre osztódjon, ezért a dezoxiribonukleinsav a fajok szaporodásához alapvető fontosságú.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!