Hírek

2005.01.06. 00:00

Európa együtt gyászolt

Az Európai Unió kezdeményezésére csenddel fejezték ki együttérzésüket a földrész lakói.

Csák Elemér

[caption id="" align="alignleft" width="306"] Hazai és külföldi önkéntesek százai vesznek részt Srí Lankán a katasztrófa károsultjainak megsegítésében
[/caption]Háromperces csenddel emlékeztek szerdán déli 12 órakor szerte az Európai Unióban a dél-ázsiai földrengés és az azt követő szökőár áldozataira. Némaságba burkolóztak a tőzsdéken, leálltak a vasúti szerelvények, a televíziókban és rádiókban komor zenét sugároztak. Budapesten a közjogi méltóságok jelenlétében katonai tiszteletadással felvonták, majd félárbocra engedték a nemzeti lobogót a Parlament előtt. Magyarország sok lakója háromperces csenddel fejezte ki együttérzését. Brüsszelben, Európa „fővárosában” mintegy ezerötszázan gyűltek össze az EU-negyed központjában lévő Schuman téren, néma tisztelgésre. Párizs szívében, a Saint-Sulpice templomnál több százan gyűltek össze egy katolikus segélyszervezet felhívására, és helyeztek el fehér virágot a templom lépcsőjén gyászuk jeléül. Megállt az élet délben néhány percre Párizsban és néhány vidéki nagyvárosban is. Az olasz hivatalokban és üzemekben megállt a munka, álltak a városi tömegközlekedési eszközök, szünetet tartottak a tévécsatornák. Néma imádsággal emlékezett az áldozatokra II. János Pál pápa is a Vatikánban. Németországban is százezrek, ha nem milliók emlékeztek háromperces némasággal a földrengés és szökőár áldozataira. Helyi idő szerint délben – vagyis egy órával a kontinentális megemlékezések után – a londoni parlament mellett álló világhírű toronyóra, a Big Ben déli harangütésének jelére leállt a forgalom Londonban és a többi brit nagyvárosban is. Indonéziában, Thaiföldön és Srí Lankán több mint 9000 turista, többségükben európai, vesztette életét vagy tűnt el a katasztrófa következtében.

Temetés tömegsírba

A thaiföldi hatóságok titokban hatalmas tömegsírokba temetik a szökőárban meghalt, azonosítatlan nyugati turisták tetemeit a The Times helyszíni beszámolója szerint. A brit napilap tudósítójának a vöröskereszt helyi tisztviselői elmondták: azt az utasítást kapták, hogy 10 ezer tetem elföldelésére alkalmas méretű területet készítsenek elő. Ez a szám sokkal magasabb annál, mint ahányan ebben az országban összesen meghaltak.

Elmarad a büntetés

Az Európai Bizottság nem fogja büntetni azokat a tagországokat, amelyek a katasztrófa áldozatainak nyújtott támogatások miatt lépik túl a költségvetési küszöböt. A bizottság szerint az EU a segélyezést „rendkívüli körülménynek” tekinti.

A szabályok szerint a bizottságnak fegyelmezési eljárást kell indítania minden olyan ország ellen, amely túllépi a nemzeti termékhez viszonyított háromszázalékos hiány küszöböt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!