2005.01.28. 07:36
Fogainak kiverésével fenyegette a képviselő
Kellemetlen helyzetbe hozta Dunakeszi képviselő-testületét és vezetőit Kovács József városatya.
A január 14-i lakossági fórum után erőszakkal fenyegette meg Váczi Árpádot, a Tiszta és Élhető Dunakesziért Egyesület tagját. Kovács több ember előtt kijelentette: Váczi ép bőrrel legközelebb nem tér haza, maga fogja kiverni az összes fogát, ha bizonyos dolgokat még egyszer állítani mer róla. A fenyegetésnek a Reggel tudósítója is fültanúja volt. Az esetről Tóth József, az egyesület elnöke levélben számolt be Kecske-méthy Géza polgármesternek és a képviselőknek. Tóth kezdeményezte, hogy a tegnapi testületi ülés vegye napirendjére az erőszakos ügyet. Szerette volna elérni, hogy határozatban ítéljék el Kovács viselkedését, egyúttal mondassák le mandátumáról. Az ülésen azonban Kecskeméthy Géza nem jelent meg. Az egyesület szimpatizánsai lapzártánkkor az önkormányzat előtt toporogva várták, hogy legalább az egyéb napirendi pontban tárgyaljanak róla. Ha mégsem teszik, a következő ülésen komolyabb lakossági tiltakozást szerveznek.