2005.01.31. 07:09
Hingis újra pályán
Két év kihagyás után visszatér Martina Hingis, a kilencvenes évek egyik legjobb teniszezőnője.
2002 végén hagyta abba a játékot gyógyulni nem akaró talpsérülése miatt. Annak idején a cipőgyártót hibáztatta mindezért, s be is perelte a céget. Martina nem szakadt el a sportágtól, több nagy versenyen is szakkommentátorként dolgozott. Ma viszont újra pályára lép. Szabadkártyával indulhat a 170 ezer dollár összdíjazású thaiföldi tornán, ahol az első fordulóban a német Weingartner ellen játszik.
Martina Szlovákiában született, apai ágon magyar. A szülei korán elváltak, édesanyja pedig nem sokkal később újra férjhez ment, s Svájcba költözött gyermekével.
Minden idők legfiatalabb teniszezőnőjeként 16 és fél évesen (1997. március) állt a világranglista élére. Ez az év kiemelkedett a pályafutásából, hiszen három Grand Slam-tornán győzött, zsinórban 37 meccsen maradt veretlen. Nem mellékesen 12 tornagyőzelmet aratott.
Egy évvel később Filderstadtban megsérült a bal, majd a jobb bokája. Ezt követően már nem is tudott visszakapaszkodni a csúcsra.
Furcsa, de utolsó meccsét 2002-ben szintén Filderstadtban játszotta, akkor a második körben Gyementyijeva verte két sima szettben. Sérüléseiben jelentős szerepe lehet annak, hogy tíz évet húzott le az élvonalban pihenés nélkül.
Most nem csak ő, de a szurkolók is bíznak a sikeres visszatérésben. A svájciak pedig a Federer, Hingis verhetetlen párosról álmodnak.
Martina Hingis
Született: 1980. 09. 30., KassaMagasság/súly: 170 cm/59 kg
Profi pályafutása: 1994. október 3. – 2002
Pénzdíj: 18344660 dollár
Grand Slam-sikereinek száma: 8
Czink is az ellenfele lehet
Martina Hingis akár Czink Melindával is mérkőzhet a harmadik körben. A magyar lány az első fordulóban a spanyol Serna ellen lép pályára, míga következőben minden bizonynyal a második helyen kiemelt francia Bartoli következhet.