2005.01.06. 05:18
Mindenki mást mond Kispesten
Tovább kuszálódnak a szálak Kispesten. A Budapest Honvéd tegnapi évadnyitó edzésén megjelent Bognár György, akinek állítása szerint szóban felmondott a tulajdonos, Piero Pini. Az edzést viszont nem tartotta meg, így annak levezetésére a klubvezetés Szurgent Lajost és Kovács Kálmánt kérte fel.
[caption id="" align="alignleft" width="119"] Egymást követik az érthetetlen lépések Kispesten. Vámosi Csabát is elküldték, holott védő létére ő szerezte a legtöbb gólt a csapatnak az ősszel
[/caption]Az elmúlt év végén meglepetésként hatott a hír, hogy távoznia kell Bognár Györgynek a Honvéd kispadjáról. Ezt az edző hozta nyilvánosságra, miután befejezte a tulajdonossal folytatott beszélgetést. Piero Pini viszont nem nyilatkozott a részletekről. A felmondás bejelentése azért okozott meglepetést, mert a Budapest Honvéd az őszi szezonban várakozáson felül teljesített. A bajnokságban a nyolcadik helyen áll, és a Magyar Kupában is ott van a legjobb nyolc között.
A tegnapi edzés kezdetére megérkezett Bognár György, de ahogy mondta, azzal a szándékkal érkezett, hogy átvegye írásban a felmondását. Azt azonban nem kapta meg, mert nem tudott róla senki. Bognár György a szóbeli felmondásra hivatkozva nem vett részt az edzésen, ezért a vezetés a két pályaedzőt, Szurgent Lajost és Kovács Kálmánt bizta meg a foglalkozás levezénylésével.
„Furcsa helyzet állt elő, mert mindenki mást mond” – nyilatkozta
a Reggelnek dr. Lóránth József, a Honvéd jogi képviselője. „Piero Pini és Bognár György december 29-i beszélgetésén csak a tolmács volt jelen, ő érthetően hallgat. Pini úr azt állítja, hogy ő nem mondott fel a vezetőedzőnek. Bognár György viszont azt állítja, hogy a tulajdonos egyértelműen fogalmazott, és közölte, nem tart igényt a munkájára. A megoldást az jelentené, ha valóban létezne írásos felmondás, de azt még nem látta senki.”
A Honvédnál tehát létezik egy állítás és egy tagadás, az egyetlen tanu viszont hallgatásra kötelezett. Így csak találgatni lehet. Nem elképzelhetetlen, hogy Piero Pini valóban felmondott az edzőnek, de ezt nem adta írásba. Ennek hiányában nem érvényes
a felmondás, és mivel Bognár György nem tartotta meg az edzést, szerződésszegést követett el. Ha erre hivatkozva mond fel neki írásban a tulajdonos, akkor az edzőt nem kell kifizetnie.
A Honvéd edzői az elmúlt tíz évben
1995–1996: Kozma Mihály, Török Péter1996–1997: Bicskei Bertalan
1997–1998: Krémer Károly, Varga Zoltán, Komora Imre
1998–1999: Gálhidi György, Komora Imre
1999–2000: Reszeli Soós István
2000–2001: Tornyi Barnabás, Szurgent Lajos
2001–2002: Glázer Róbert, Détári Lajos
2002–2003: Fitos József, Ioan Patrascu, Szurgent Lajos, Őze Tibor, Duró József
2003–2004: Gálhidi György
2004–2005: Gálhidi György, Bognár György