Hírek

2005.01.13. 00:00

Tiba Zsolt dicsérte magát és munkáját

Jó hírt hozott a postás a kerület polgármestereinek: Demszky Gábor újra találkozóra hívta őket. A Reggel úgy értesült, a mai egyeztetésen a forrásmegosztási törvény módosításával kapcsolatos véleményüket hallgatja meg.

Zsidai P.

[caption id="" align="alignleft" width="187"] Tiba nem mindennapi jelzőt használta főpolgármesteri hivatal munkatársaira
[/caption]A kerületek Tiba Zsolt főjegyzővel tavaly decemberben állapodtak meg arról, hogy közösen dolgozzák ki a szükséges változtatásokat.

A főjegyző elébe ment a kerületek igényeinek. Ahogy fogalmazott, egyre csak várta a kerületi szakértők jelentkezését, majd hiányukban kidolgozta javaslatait. „Mi, Tibák, ilyenek vagyunk” – jellemezte munkamódszerét a pénzügyi bizottság tegnapi ülésén, ahol a képviselők támogatták előterjesztését. Ma a kerületeken a sor, hogy véleményezzék. Jóváhagyják vagy saját módosításokat kezdeményeznek. Feltehetően az utóbbit fogják tenni. Erre utal, hogy a bizottsági ülésen a külső kerületeket képviselő szakértő alapjaiban kérdőjelezte meg Tiba elképzeléseit.  A főváros és a kerületek közös célja az, hogy tavasszal a parlament elfogadja a módosított forrásmegosztási törvényt. A jogszabály mindenképpen kudarcnak tekinthető, hiszen alig egy éve van hatályban és már változtatni kell rajta. A főjegyző az ülésen rabszolgáknak nevezte munkatársait. Azt mondta, majd ők elvégzik az érdemi munkát. Ezt jegyzőkönyvbe is vették. Szerettünk volna érdeklődni a történtekről, ám lapunknak nem volt hajlandó nyilatkozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!