Hírek

2005.01.18. 00:00

Történelmi megbékélés?

Közös magyar–román kormányülést tartanak idén ősztől minden évben – jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn Budapesten, miután román partnerével tárgyalt.

Gyulay Z.

A történelmi megbékélést szolgáló bejelentést tett a román miniszterelnökkel folytatott tárgyalásai után Gyurcsány Ferenc. Megállapodtak, hogy a két ország kormánya évente közös ülést tart. Hasonló együttműködés kialakult már korábban Franciaország és Németország között. Az első román–magyar kormányülést az idén ősszel Bukarestben tartják meg.
A megbeszéléseken szó volt a verespataki aranybánya ügyéről is. Gyurcsány Ferenc ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a román kormány nem csak pénzügyi, hanem környezeti szempontból is teljes figyelmet szentel a tervnek. Megállapodtak abban, hogy a magyar fél minden információt megkaphat arról, milyen következményei lehetnek a beruházásnak.
A román miniszterelnök külön nyomatékkal szólt arról, hogy a román kormánykoalíciónak fontos tagja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Hozzájárulása alapvető jelentőségű mind a román törvényhozás munkájában, mind a két ország közti kapcsolatokban.

Markó a küldöttségben

Calin Popescu Tariceanu – a romániai választások utáni első külföldi útjaként – egynapos hivatalos látogatást tett a magyar fővárosban.

A román küldöttség tagja volt Markó Béla román miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke is.

Csíkszereda: konzulátus

A román kormányfő megjegyezte: meggyőződése, hogy a csíkszeredai főkonzulátus kérdésére is sikerül megoldást találni. Gyurcsány Ferenc szerint kényes az ügy.

Kemény szavakkal bírálnak a határon túlról

Sem a román, sem a magyar kormány nincs abban a helyzetben, hogy a kétoldalú kapcsolatoknak nagy „lendületet” adjon, ezért a budapesti találkozó inkább csak néhány jelzésre ad alkalmat – fejti ki hétfői számában a Krónika vezércikke.

A Kolozsváron megjelenő erdélyi napilap szerint: sem Calin Popescu Tariceanu román, sem Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő nincs abban a helyzetben, hogy most hirtelen „soha nem látott lendületbe” hozza

a két ország kapcsolatát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!