2005.01.08. 05:57
Veszélybe került a ralivébé?
A rali világából menekülnek az eddig tőkeerősnek hitt cégek.
Igazi sokként érte a bennfenteseket és a szurkolókat is, amikor pár hónapja a PSA-konszern bejelentette, hogy a két érdekeltségébe tartozó márka, a Citroën és a Peugeot is kivonul a rali-világbajnokságból. A Hyundai korábbi kiszállásakor még senki sem kapta fel a fejét, ám az utóbbi években sikert sikerre halmozó két márka távozása már megkongatta a vészharangot, hiszen így a gyári gárdák közül már csak a Ford, a Su-baru, a Mitsubishi és a Skoda maradt a WRC-ben. A privát csapatokra jelenleg nem lehet sorozatot alapozni, mivel a költségek olyan magasak, hogy ők csak egy-egy futamon tudnak részt venni, az összesen nem. Ez pedig azt jelenti, hogy veszélybe került a sorozat.
A megoldás az lehetne, hogy a futamok számát csökkentik, hiszen maga az utazás is nagyon sokba kerül a jelenlegi 16 helyszínre.