Hírek

2005.02.23. 08:21

A hosszú kisbabák meggazdagodnak

Az egyévesen nyúlánk csecsemők felnőttként több pénzt keresnek, mint rövidebb társaik. Ezt a felfedezést hozta négy és fél ezer férfi vizsgálata.

Tornai Szabolcs

Első hallásra komolytalannak tűnő vizsgálatra vállalkoztak az angliai Southampton Egyetem és a finn Nemzeti Közegészségügyi Intézet kutatói. Annak jártak a végére, hogy van-e összefüggés egy csecsemő hossza és későbbi pénzkeresete között. Az eredmény meglepő, mert az adatok tanúsága szerint szoros a kapcsolat.

Kiderült, hogy azok a csecsemők, akik egyévesen nyolcvan centiméternél hosszabbak, felnőttként ötven százalékkal többet keresnek, mint rövidebb társaik. A kutatók 4630 olyan férfit vizsgáltak meg, akik 1934 és 1944 között születtek Finnországban. Majd megnézték, hogy mennyit kerestek 1990-ben. A vizsgált személyek 44 százaléka egyéves korában 72 vagy kevesebb centiméteres volt. Egyötödük pedig 80 centiméteresnél hosszabb volt.

Érdekes az a megfigyelés is, hogy a rövidebb babák általában kétkezi munkások lettek. A kutatók figyelembe vették a vizsgált személyek társadalmi hátterét is. Azt is kiszámították, hogy minden csecsemőkori centiméter a felnőttkori jövedelem 1,75 százalékos növekedésének felel meg.

A korábbi felmérések során iskolás korukig vizsgálták az embereket. Ám eddig nem a jövedelmükkel, hanem általános sikerességükkel vetették össze növekedésük mértékét. Az persze eddig is jól ismert tény volt, hogy a fejlődés első egy éve döntő az ember életében. És az a megfigyelés sem újdonság, hogy a magasabb társadalmi osztályok tagjai általában termetre is magasabbak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!