Hírek

2005.03.23. 00:00

Keresztül Magyarországon

BAMA

Szekszárd SZEDERFA

Szederfának keresztelték az egy éve megnyílt szedresi lakásotthont, ahol állami gondozott fiúk és lányok laknak. Az itt lakók közül legtöbben vér szerint is összetartoznak: egy négyes és egy ötös testvércsoport is itt él. (szpa)

Mezőszemere FORINTOS TELKEK

Sorsolással döntött a község önkormányzata arról, hogy a 850 jelentkező közül kik juthatnak a jelképes, négyzetméterenként egyforintos áron kínált közművesített telkekhez. Kezd elöregedni a falu, így szeretnék meggyőzni a fiatalokat, hogy érdemes Mezőszemerére költözni. (ss)

Pécs E-KÖZIGAZGATÁS

A pécsi e-közigazgatási és a baranyai Grundsuli-program közel 600 millió forint központi támogatást nyert a Nemzeti Fejlesztési Hivatal pályázatán. Az e-közigazgatási program a polgárok, működő vállalkozások kényelmét, ügyintézésének hatékonyságát segíti. (ke)

Zalaegerszeg ESÉLY

Esélyek és esélyesek címmel konferenciát tartottak a Kamarák Házában. Az információs és közvélemény-formáló előadások mellett lehetőség nyílt a problémák kötetlen megbeszélésére is. (szpa)

Veszprém FELÚJÍTÁS

Két hónap alatt százmillió forintért felújítják a Veszprémi Egyetem nagykanizsai campusának otthont adó központi épületet. A következő tanévben nemcsak korszerűbb tantermek, hanem új szakképzési program is várja a hallgatókat. (szpa)

Miskolc ADÓ

Az adóhatóság helyszíni jelenlétének növekedésére számíthatnak az adózók. Tavaly 11 520 ellenőrzést hajtott végre a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei adóhatóság. Ez 14 százalékkal volt kevesebb, mint az előző évben. (szpa)
 
Szeged TÖLTÉS

Nem közlekednek a vonatok a vásárhelyi nagyállomás és a Népkert között, miután megcsúszott a vasúti töltés. A helyreállítás befejezéséig, várhatóan húsvétig a két állomás között vonatpótló autóbuszok közlekednek. (szpa)

Salgótarján KÓRHÁZ

Húsz-huszonöt dolgozótól elsősorban nyugdíjaztatással válik meg a Szent Lázár Megyei Kórház, de más munkahely felajánlása is szerepel a lehetséges megoldások között. Az elbocsátás a legvégső eszköz, ez jelenleg öt-hat alkalmazottat érint. (szpa)

Székesfehérvár ÚTSZŰKÜLET

A Fejér Megyei Közlekedési Felügyelet dönt arról, megmaradhat-e a Pozsonyi utca végén lévő, új társasháznál kialakított útszűkítés, mely igen balesetveszélyes. A kivitelező ugyan benyújtotta parkolóépí-tési engedélyének kérelmét, azonban ekkorra az útszűkítést már el is végezték. (szpa)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!