Hírek

2005.04.30. 00:00

Hírsáv

BAMA

Művészeti törvényt szorgalmaz a Fidesz
A művészeti törvény megalkotásának fontosságát hangsúlyozta Pálinkás József, a Fidesz kulturális tagozatának elnöke. A volt oktatási miniszter tegnap a színészekkel folytatott egyeztetés nyitó előadójaként elmondta: már sokszor felvetődött, hogy szükség lenne a művészeti tevékenységekkel kapcsolatos törvényre, amely szabályozná az állami támogatások odaítélésének rendszerét.

Távmunkásítanák a kényszervállalkozásokat
A távmunka jelenthet részben megoldást a kényszervállalkozások jogviszonyának rendezésére – állítja a Magyar Távmunka Szövetség. Tudomásuk szerint a kormány az ügyben május végére készít javaslatot.
A szövetség közleményében rámutat, hogy a kényszervállalkozók jelentős része olyan foglalkozások köréből kerül ki, amelyeket a munkahelyen kívül is el lehet látni a dolgozóknak.

Kevés a nőkről szóló hírek aránya egy felmérés  szerint
A népességen belüli arányuknál jóval szerényebb mértékben jelennek meg a nők a média főbb híreiben. – A vizsgált február közepi napon két-két televíziós és rádióadó, valamint hét országos napilap főbb hírei közül csak 21-ben szerepeltek nők, míg 184-ben férfiak – mondta Sáfrány Réka, a World Association for Christian Communication munkatársa.

Közösen majálisoznak a szakszervezetek
Együtt ünnepli május 1-jét a hat országos szakszervezet Budapesten a Városligetben. Wittich Tamás, az MSZOSZ elnöke megjegyezte: ez a nap a munka, a munkás szolidaritás ünnepe, ezt nem kívánják összekeverni az Európai Unióhoz történt csatlakozás megünneplésével. Továbbá remélik, hogy a kormányfőtől részleteket is megtudnak a dolgozókat is érintő száz lépés politikájáról.

Sárospatak visszakapja elhurcolt könyveit
Az orosz kormánydöntés után már csak a moszkvai törvényhozás, a duma döntése hiányzik ahhoz, hogy a sárospataki református kollégium könyvei visszakerüljenek Magyarországra – közölte László Boglár kormányszóvivő. A moszkvai kabinet jóváhagyta a sárospataki református kollégium 1945-ben a Szovjetunióba vitt könyveinek visszaadásáról szóló törvénytervezetet.

Javaslatcsomag a közélet megtisztítására
Elkészült a közélet megtisztítását célzó törvénytervezet-csomag, amelyre április elején kérte fel Gyurcsány Ferenc kormányfő az igazságügy-minisztert. Erről Petrétei József tárcavezető beszélt tegnap. A csomag tartalmazza a cégfantomizálás elleni törvényjavaslatot, a tisztességtelen piaci magatartással szembeni fellépést is magában foglaló Btk.-módosítást. Petrétei hozzátette: ezek egy részét már tárgyalta a kormány.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!