Hírek

2005.04.02. 00:00

Igen az életre! Igen a szeretetre!

Több mint egy évtizede egy magyar ferences szerzetes lépett be a romos dévai kolostorba. Kitartó türelemmel emberi életre alkalmassá tette, s az ódon falak közé néhány árva gyermeket költöztetett. Aztán egyre többet. A szerzetest Böjte Csabának hívják.

Rákász Judit

Csaba testvér sok éve tartó gyermekmentő munkája több mint ötszáz nehéz sorsú, árva vagy félárva magyar emberkének teremtett otthont. Az immár Erdély-szerte működő gyermekotthonokban munkatársaival iskolákat alapított, ahol a nebulók magyar szót tanulhatnak, és szakmát kapnak. Esélyt egy jobb életre.

– Ne kerülgessük, kezdjük a legfájóbb kérdéssel. Hogyan élte meg a kettős állampolgárságról szóló magyarországi népszavazás kudarcát?
– A decemberi népszavazás után próbáltam egy kicsit csöndben maradni. A fájdalom, amit éreztem, arra vezetett engem, hogy ne a más szemében keressem a szálkát, hanem inkább a magaméból emeljem ki a gerendát. Mert arra kellett rájönnöm, hogy én magam is mondtam már nemet. Az ember sokszor tényleg úgy érzi, hogy temérdek dolga van neki magának is. A máséval már nincs ideje foglalkozni. Így amikor korábban megkerestek a Kárpátokon túl élő csángó testvéreim, hogy segítsek nekik egy iskolát létrehozni, akkor valahogy nekem sem volt rájuk figyelmem.
– A népszavazás után változott meg a véleménye?
– Ám látva, hogy járt sok magyar testvérem, amikor saját tennivalóik miatt nem jutott figyelmük a határon túli magyarokra, ráébredtem, hogy a fájdalmas „nem”-re egyetlen válasz létezik: egy hatalmas „igen”! Igen az életre! Igen a szeretetre! Igen a határokon és a Kárpátokon túli testvéreinkre! A népszavazás másnapján azzal a kéréssel fordultam a dévai otthonban élő gyerekekhez, hogy készítsenek karácsonyi ajándékokat csángó társaiknak. És a gyerekek is igent mondtak a szeretetből vállalt áldozatra. Lemondtam minden programomat, és egy busznyi ajándékkal elindultam Erdély határain túlra, Moldvába, hogy örömöt varázsoljak a gyerekek arcára.
– Mit tapasztalt Moldvában?
– Tudni kell, hogy a moldvai csángók sok-sok generáció óta nem tanulhattak magyarul. Mégis őrzik nyelvüket és hitüket nagy nyomorúságukban is. Arrafelé nincsen villany, nincsen víz, nincsenek aszfaltozott utak. Vannak viszont 4-5-6 ezer lelket számláló magyar falvak, ahol 8-10 gyermekes családok élnek. És ez a csodálatos dolog: hogy élnek. Zokszó és elkeseredés nélkül. Tele életerővel, akarással és hittel. Egyik faluban gyerekek mutattak rajzokat a családjukról. Hát minden rajzon ott volt apa, anya, meg tíz-tizennégy testvér. Aztán egy kislány is mutatta a rajzát, de azon csak hat gyerek volt. Kérdeztem is tőle: „Hát ti csak ilyen kevesen vagytok?” Mire a csepp kisleány megfordította a papírt, és a hátoldalán ott volt még három testvér. Azok nem fértek ki egy oldalra.

– Önök Déván és Erdély-szerte sehol sincsenek túl jó helyzetben. Hogyan próbáltak meg segíteni a csángó gyerekeken?
– Sokszor hallok panaszt, hogy mennyi rossz ember él a világon. Erre én azt szoktam mondani, hogy a panaszkodó álljon csak neki valami jót tenni, és meg fogja látni, milyen sokan állnak mellé. Mert bizony, sok jó ember él a világon. A bizonyíték: május 15-én leteszik a magyar iskola alapját Rekecsenyben, ahol 15 hektár földet tudtunk vásárolni. Először iskolát építünk, de lesz hely óvodának, kollégiumnak, középiskolának, mindennek szép sorjában. A „nem”-ek a halál szövetségesei. Az „igen”-ek viszont életet teremtenek a semmiből. Iskolát egy olyan helyen, ahol jelenleg néhány elszánt erdélyi magyar pedagógus bérelt garázsokban, istállókban oktat délutánonként 20-30, de van, ahol 120-150 gyermeket azokra a mesékre és legendákra, amik egykor a mi szívünket dobogtatták meg, s tán megdobogtatják még ma is. Ezért Istenre figyelő lélekkel, a moldvai csángó testvé-reink iránti szeretettől vezérelve arra biztatok minden szomorú szívű magyar testvéremet, hogy a december ötödikén kimondott „nem” gyalázatát mossuk le egy hatalmas, egy emberként kimondott Igennel. Úgy érzem, hogy jelenleg a csángó testvéreink folytatnak legelkeseredettebb harcot a megmaradásukért. Álljunk ki melléjük, vállaljunk szolidaritást velük! Osszuk meg velük mindazt a szellemi, anyagi értéket, amelyet Isten nekünk adott, de ugyanakkor alázatos szívvel tanuljunk is tőlük, hisz’ csendes elzártságukban, a megmaradásért vívott névtelen harcukban olyan értékeket birtokolnak, amely az egész magyar nép újjászületésének alapja. Hiszem, hogy őket tanítva, tőlük tanulva gazdagabbakká válhatunk mi magunk is. Hiszem, hogy Isten velünk van. Hiszem, hogy a holnap szebb lesz, mint a tegnap. És hiszem, hogy a magyar nép – mely mindig befogadó volt – befogadja a sajátjait. Ha igent mondunk a csángó iskolára, akkor arra mondunk igent, hogy 200 kilométerrel odébbtoljuk a magyar kultúra határait.

– Mi ad erőt a további munkához? Mi az, ami tovább hajtja a nehézségek ellenére is?
– Nemrégiben történt, hogy Déván, szentmise közben egyszer csak lepillantottam a gyerekekre, és a tekintetem megállt egy ovis fiúcskán. Szinte nem is tudtam megszólalni: a szívem annyira megtelt hálával. Mert ahogy ránéztem, eszembe jutott egy hét évvel ezelőtti nap. Egy fantomblokkban jártam, ahol víz, villany, élelem, fűtés nélkül tengetik életüket az emberek. Bementem az egyik lakásba, és volt ott valami láda, letakarva egy szőnyeggel. És a háziak szóltak, hogy oda nem szabad ám ülni. Hát ahogy felhajtottam a szőnyeget, egy pár hónapos csecsemő feküdt ott. Koszosan, kihűlve, legyengülve. Szegény már nem is sírt. Csak nyávogott. Befogadtuk, lemosdattuk, megetettük, tiszta ruhába öltöztettük. És most ott ült a templomban: szép, ügyes, magyar gyerek, akivel lehet beszélgetni, és aki előtt kinyithattuk a magyar kultúra kincsesházát. Akit elindíthattunk azon az úton, amin mi is járunk. Mert hiszen ki tudhatja, vajon melyik gyerekből lesz a mai kor József Attilája? Isten, ha meg akar ajándékozni, elrejti ajándékát a gyerek szívében. S mi úgy tudjuk kibontani ezt az Istentől jött kis csomagot, ha magunkhoz öleljük a gyermeket. És mondhatom, hogy nagyobb öröm nincsen, mint egy életet elindítani. Ha az ember átöleli a gyermekét, akkor a holnapját öleli át: az életét.
– Optimista?
– Adja az Isten, hogy az élet mellett döntsön a magyarság. Lehet, hogy szegényebbek leszünk, de bizonyos, hogy boldogabbak. Mert az igazságot, szeretetet és jóságot meg lehet ölni, el lehet temetni, de hiszem, hogy harmadnapra feltámad. Mert minden, ami szent és jó, az feltámad. Döntsünk a szeretet mellett. Döntsünk a barátság mellett! A fiatalok döntsenek a szerelem és a gyermekvállalás mellett! A magyar nemzet pedig döntsön a határon túli magyarok mellett! És akkor hiszem, hogy számunkra is feltámad az élő Isten, és betölti örömével a szívünket.

A Böjte Csaba atya által létrehozott erdélyi intézmények

DÉVA Magyarok Nagyasszonya Gyermekotthon, Szórványkollégium, Magániskola és Óvoda

KOLOZSVÁR Kolozsvári bentlakás

NAGYSZALONTA Nagyszalontai Szent Antal Gyermekotthon

PETROZSÉNY Gyermekotthon

SZÁRHEGY Ferences Kolostor Gyermekotthon

SZÁSZVÁROS Szent Erzsébet Gyermekotthon

SZOVÁTA Szent József Gyermekotthon

TOROCKÓ Kis Szent Teréz Gyermekotthon

ZSOMBOLYA Szent Mihály Gyermekotthon

Rekecseny Moldva, magyar iskola

Ahol Ön is segíteni tud: Dévai Szent Ferenc Alapítvány

10300002-20145639-00003285

www.devaigyerekek.hu

Böjte Csaba

1963-ban Kolozsváron született, tanulmányait Csíkszeredán végzi

1982: titokban jelentkezik a ferences rendbe

1989: pappá szentelik – gyulafehérvári és esztergomi tanulmányok után

1992: létrehozza a Dévai Gyermekvédelmi Központot

2002: a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozása

2004: az év embere – a Magyar Hírlap díja

Nagyböjti lelkigyakorlat

Böjte Csaba szerzetes háromnapos lelki gyakorlatot tartott a nagyhéten a budapesti Szent Antal plébánián. A hívek arra kérték, mondja el, mi teheti az embert boldoggá?

– Nem az a fontos, ami mögöttünk van, hanem ami előttünk. Ha az ember bekerül egy rendetlen házba, három dolgot tehet: elkezdhet sírdogálni, hogy milyen rendetlenség van, vagy esetleg veszi a csomagját. A harmadik megoldás az, hogy vesz egy seprűt, szemétlapátot, s elkezd takarítani. Úgy gondolom, hogy Erdélyben és Moldvában is, de itt, Magyarországon is nem sírdogálni kell, hanem neki kell állni takarítani.

KOLOZSVÁR Kolozsvári bentlakás

NAGYSZALONTA Nagyszalontai Szent Antal Gyermekotthon

PETROZSÉNY Gyermekotthon

SZÁRHEGY Ferences Kolostor Gyermekotthon

SZÁSZVÁROS Szent Erzsébet Gyermekotthon

SZOVÁTA Szent József Gyermekotthon

TOROCKÓ Kis Szent Teréz Gyermekotthon

ZSOMBOLYA Szent Mihály Gyermekotthon

Rekecseny Moldva, magyar iskola

Ahol Ön is segíteni tud: Dévai Szent Ferenc Alapítvány

10300002-20145639-00003285

www.devaigyerekek.hu Böjte Csaba 1963-ban Kolozsváron született, tanulmányait Csíkszeredán végzi

1982: titokban jelentkezik a ferences rendbe

1989: pappá szentelik – gyulafehérvári és esztergomi tanulmányok után

1992: létrehozza a Dévai Gyermekvédelmi Központot

2002: a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozása

2004: az év embere – a Magyar Hírlap díja Nagyböjti lelkigyakorlat Böjte Csaba szerzetes háromnapos lelki gyakorlatot tartott a nagyhéten a budapesti Szent Antal plébánián. A hívek arra kérték, mondja el, mi teheti az embert boldoggá?

– Nem az a fontos, ami mögöttünk van, hanem ami előttünk. Ha az ember bekerül egy rendetlen házba, három dolgot tehet: elkezdhet sírdogálni, hogy milyen rendetlenség van, vagy esetleg veszi a csomagját. A harmadik megoldás az, hogy vesz egy seprűt, szemétlapátot, s elkezd takarítani. Úgy gondolom, hogy Erdélyben és Moldvában is, de itt, Magyarországon is nem sírdogálni kell, hanem neki kell állni takarítani. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!