2005.04.06. 00:00
Megbüntetik a kispesti önkormányzatot
Megsemmisítette a közbeszerzési döntőbizottság a kispesti tévészerződést. Az önkormányzatnak kétmillió forint büntetést kell fizetnie, mert közbeszerzési eljárás nélkül adták át egy vállalkozásnak a tévét.
Mint a Reggel megírta, a kerület vezetéséhez közel álló vállalkozó igen előnyös szerződést kötött az önkormányzattal. Bérbe adhatja az épület felét, és máshova is készíthet műsorokat. A műszerek karbantartását pedig az önkormányzatnak kell állnia. Mindezt a közbeszerzés teljes kizárásával. A hivatal azonban megtámadta a döntőbizottság határozatát a Fővárosi Bíróságon. Gajda Péter alpolgármester szerint nincs szükség közbeszerzési eljárásra. Bár több évre kötötték meg a szerződést, csak az egyéves működtetési összeget kell alapul venni – védekezett az alpolgármester. Gajda megjegyezte, a döntőbizottság a legalacsonyabb büntetést szabta ki.
A Polgári Kerekasztal Kispestért és Wekerléért szerint a jog győzött a politika fölött. Bebizonyosodott, hogy a politika sem tehet meg mindent. Tímár Béla képviselő közölte, bíróságtól kérik, hogy mondják ki a szerződés semmisségét.
Kísérteties hasonlóság
Rájár a rúd a kispesti önkormányzatra. Legutóbb a helyi rendelőintézet laborjára kiírt pályázat miatt marasztalta el a hivatalt a döntőbizottság. Akkor sem írtak ki közbeszerzési eljárást. Ötszázezer forint büntetést szabtak ki az önkormányzatra. A hivatal azonban ezt a döntést is megtámadta a bíróságon.