Hírek

2005.04.29. 08:10

Most ötvenezerrel több a munkanélküli

Egy év alatt egy százalékkal nőtt a munkanélküliség a KSH adatai szerint. Főleg a fiatalok körében drámai a helyzet.

Bán Károly

A Központi Statisztikai Hivatal 297 ezer munkanélkülit említ. Ez 50 ezerrel több mint egy éve. Ezzel szemben a Foglalkoztatási Hivatal 419 ezerről tud: a munkaügyi központokban ennyi állástalant számoltak össze.
A különbség abból adódik, hogy a KSH csupán azokat tekinti munkanélkülieknek, akik az elmúlt négy hétben munkát is kerestek, de nem találtak. Akik már feladták, ezekben a statisztikákban nem jelennek meg. S akkor még, hogy teljes legyen a kép, ott vannak az inaktívak,
vagyis azok a 15–59 éves nők és 15–61 éves férfiak, akik egyáltalán nem is keresnek munkát.
Döbbenetes a szám, de a munkaképes korú nők körében 1,3 millió azoknak a száma, akik gazdaságilag inaktívak, s csaknem egymillió férfi szintén nem lép a munkaerőpiacra. Igaz, hogy ebben a számban a tanulók, a szülő anyák, s a korengedménnyel nyugdíjazottak is benne vannak, ám többségük nem is akar dolgozni. Ebből több mint félmillióan legfeljebb a szürkegazdaságban jelennek meg.
Az alacsony foglalkoztatás legfőbb következménye a szegénység, a társadalmi elesettség, s mindenekelőtt a gyermekek esélyegyenlőtlensége. Ráadásul a munkanélküliség az ország különböző régióiban nagyon eltérő. A Dél-Alföldön illetve Észak-Magyarországon a 15 százalékot is eléri vagy megközelíti a munkanélküliek száma a Foglalkoztatási Hivatal szerint. A sikertelen elhelyezkedés legfőbb oka egyébként az alacsony iskolázottságban keresendő.

Lélektani határ

A munkanélküliség most Magyarországon elérte azt a lélektani határt, hogy ez vált a társadalom legsúlyosabb gondjává – mondta Balsai

István, a Fidesz országgyűlési képviselője. Ami a 15–24 éves korosztályban történt, ahol 22 százalékkal nőtt egyetlen év alatt a munkanélküliek aránya, arra nincs magyarázat. Gyurcsány Ferenc fogadkozása óta is csak nőtt a munkanélküliség.

Ön fél-e attól, hogy valamikor elveszíti az állását?

Záboszky Csaba (46):

Egy éve munkanélküli vagyok. Külkereskedői végzettséggel, német, angol nyelvtudással. Legutóbb egy német autóalkatrészt forgalmazó cégnél voltam, amely kivonult az országból. Járom a fejvadászokat, és hirdetésekre jelentkezem. Eddig 58 helyről utasítottak el.

Dr. Szabó Ilona (49):

Nem tartok ettől, de csak azért, mert fogorvosként sikerült praxist

vásárolnom, s két állásom van. A férjem azonban diplomás bankbiztonsági szakemberként, 50 évesen három éve nem tud elhelyezkedni. Volt már igazgató is a szakmájában, most pedig hiába keres állást.

A szegénység fő oka

Minden szegénységkutatás azt mutatja, hogy a fő ok a jövedelemtermelő képesség megszűnésében keresendő – mondja Szívós Péter, a Tárki ügyvezető igazgatója. A háztartásokat megrendíti, ha az egyik kereső elveszti az állását, s tartósan nem talál munkát. Ha pedig egy háztartásban két munkanélküli is akad, akkor a családok helyzete drámaivá válik. A munkanélküliségben regionálisan is nagyok a különbségek, ám az ország keleti és déli területein találhatók olyan kistérségek, amelyek teljesen leszakadtak.

István, a Fidesz országgyűlési képviselője. Ami a 15–24 éves korosztályban történt, ahol 22 százalékkal nőtt egyetlen év alatt a munkanélküliek aránya, arra nincs magyarázat. Gyurcsány Ferenc fogadkozása óta is csak nőtt a munkanélküliség. Ön fél-e attól, hogy valamikor elveszíti az állását? Záboszky Csaba (46):

Egy éve munkanélküli vagyok. Külkereskedői végzettséggel, német, angol nyelvtudással. Legutóbb egy német autóalkatrészt forgalmazó cégnél voltam, amely kivonult az országból. Járom a fejvadászokat, és hirdetésekre jelentkezem. Eddig 58 helyről utasítottak el.

Dr. Szabó Ilona (49):

Nem tartok ettől, de csak azért, mert fogorvosként sikerült praxist

vásárolnom, s két állásom van. A férjem azonban diplomás bankbiztonsági szakemberként, 50 évesen három éve nem tud elhelyezkedni. Volt már igazgató is a szakmájában, most pedig hiába keres állást. A szegénység fő oka Minden szegénységkutatás azt mutatja, hogy a fő ok a jövedelemtermelő képesség megszűnésében keresendő – mondja Szívós Péter, a Tárki ügyvezető igazgatója. A háztartásokat megrendíti, ha az egyik kereső elveszti az állását, s tartósan nem talál munkát. Ha pedig egy háztartásban két munkanélküli is akad, akkor a családok helyzete drámaivá válik. A munkanélküliségben regionálisan is nagyok a különbségek, ám az ország keleti és déli területein találhatók olyan kistérségek, amelyek teljesen leszakadtak. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!