Hírek

2005.04.14. 07:49

Veszélyben a nyugdíjunk

Jó hír, hogy egyre tovább élünk, de rossz, hogy egyre kevesebb fiatal kénytelen eltartani egyre több idős embert.

Kaszás Erzsébet

[caption id="" align="alignleft" width="109"] Három pillérre támaszkodhatunk. A legjobb, ha a családra számíthatunk.
[/caption]Nem magyar, hanem európai probléma, vagy ha úgy tetszik,
a fejlett világ jellemzője, hogy egyre kevesebb aktív dolgozó tart el egyre több idős embert. Egyre tovább élünk,  egyre később házasodnak a fiatalok, így kevesebb gyermek születik, akiből  aktív dolgozó lesz.
Magyarországon 1901-ben a 65 évesnél idősebbek aránya
a 14 évesnél fiatalabb gyerekekhez képest 0,127 volt, vagyis ezer gyermekre 127 idős ember jutott. 2030-ban pedig 1135 jut.
A nyugdíj-biztosítási alapnak 2020-ig valójában nem jelent veszélyt a népesség elöregedése – állítják a szakemberek. – Ezt követően azonban igen, vagyis a mai negyvenesek államilag garantált nyugdíja veszélybe kerülhet. Amit befolyásolhat, az, hogy mi lesz a három pillérre épülő nyugdíjrendszer reformjával.   És sokban függ attól is, hogy tovább tolódik-e a nyugdíjkorhatár.
Ha 2020-ra a mai 62 éves korhatár 65-re emelkedik, akkor a korosztály fele aktív kereső lesz – derül ki a GKI Gazdaságkutató Rt. számításaiból. A mai korhatárokkal 2010-ben a 60–64 évesek 20-30 százaléka fog dolgozni, kényszerből, vagy mert nem tudnak munka nélkül élni.
A valódi megoldást az öngondoskodás kiterjesztése jelentené. Ez lehet gyógyír arra a problémára is, hogy adótakarékosság miatt ma Magyarországon nagyon sokan vannak minimálbéren bejelentve. Így nekik biztos, hogy rendkívül alacsony állami nyugdíjuk lesz.

Ön hogyan gondoskodik időskori éveiről?

Tiller Katalin (43) a Fitt Forma Stúdió vezetője:

Nem vagyok híve a biztosításoknak, csak

a kötelező nyugdíj-biztosításomat fizetem. Ha valami történik, akkor a biztosítók úgyis kitalálnak egy olyan feltételt, amivel kibújnak a fizetés alól.

Balogh Csaba (18) sakknagymester:

Nem nagyon gondoltam még ilyenekre, hiszen fiatal vagyok. De azt hiszem, addigra elég sokat fogok keresni ahhoz, amiből

félretehetek, hogy ne legyen gondom. A családom is segít.

Szótár

Nyugdíj-biztosítási alap: ahova a kötelező nyugdíjjárulékot fizetjük, és amiből az „állami” nyugdíjat kapjuk.

Három pillér: a nyugdíjrendszer első pillére az állam által garantált társadalombiztosítás. A második, hogy immár a kötelezően befizetett járulék egy részét magánnyugdíjpénztárakba fizethetjük.

A harmadik a kötelezőn felüli előtakarékosság az önkéntes nyugdíjpénztárakban.

Öngondoskodás: a kötelezőn felüli előtakarékosság a nyugdíjas évekre gondolva.

Aktív kereső: a rendszeres, munkából származó jövedelemmel rendelkező munkaképes korúak (16–62 év közöttiek).

A nyugdíjak száma és értéke 2004-ben

Ellátás típusa Havi Éves kiadás Egy főre jutó

száma (ezer) (mrd Ft) havi átlagos kiadás (Ft)

Öregségi nyugdíjak 1637 1124, 8 57 251

Korbetöltött* 1482 982,2 55 213

Előrehozott** 112 97,3 72 711

Korkedvezményes*** 43 44,6 87 208

* akik legalább 20 éves munkaviszony után 62 éves korban mennek nyugdíjba **amikor úgy mennek nyugdíjba, hogy a 20 éves munkaviszonyt előbb érik el, mint a 62 éves korhatárt ***bizonyos foglalkozások esetén méltányosságból korábban mehetnek nyugdíjba

Forrás: Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság

Nem vagyok híve a biztosításoknak, csak

a kötelező nyugdíj-biztosításomat fizetem. Ha valami történik, akkor a biztosítók úgyis kitalálnak egy olyan feltételt, amivel kibújnak a fizetés alól.

Balogh Csaba (18) sakknagymester:

Nem nagyon gondoltam még ilyenekre, hiszen fiatal vagyok. De azt hiszem, addigra elég sokat fogok keresni ahhoz, amiből

félretehetek, hogy ne legyen gondom. A családom is segít. Szótár Nyugdíj-biztosítási alap: ahova a kötelező nyugdíjjárulékot fizetjük, és amiből az „állami” nyugdíjat kapjuk.

Három pillér: a nyugdíjrendszer első pillére az állam által garantált társadalombiztosítás. A második, hogy immár a kötelezően befizetett járulék egy részét magánnyugdíjpénztárakba fizethetjük.

A harmadik a kötelezőn felüli előtakarékosság az önkéntes nyugdíjpénztárakban.

Öngondoskodás: a kötelezőn felüli előtakarékosság a nyugdíjas évekre gondolva.

Aktív kereső: a rendszeres, munkából származó jövedelemmel rendelkező munkaképes korúak (16–62 év közöttiek). A nyugdíjak száma és értéke 2004-ben Ellátás típusa Havi Éves kiadás Egy főre jutó

száma (ezer) (mrd Ft) havi átlagos kiadás (Ft)

Öregségi nyugdíjak 1637 1124, 8 57 251

Korbetöltött* 1482 982,2 55 213

Előrehozott** 112 97,3 72 711

Korkedvezményes*** 43 44,6 87 208

* akik legalább 20 éves munkaviszony után 62 éves korban mennek nyugdíjba **amikor úgy mennek nyugdíjba, hogy a 20 éves munkaviszonyt előbb érik el, mint a 62 éves korhatárt ***bizonyos foglalkozások esetén méltányosságból korábban mehetnek nyugdíjba

Forrás: Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság

Három pillérre támaszkodhatunk. A legjobb, ha a családra számíthatunk. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!