2005.05.24. 06:22
A tűz a régi, a tempó lassúbb Benedeknél
Lemondta a válogatottságot Benedek Tibor. Az Athénban olimpiai bajnok csapat kapitánya úgy érzi, le kell lassítania egy kicsit. Még akkor is, ha – mint ezt a hét végi nápolyi Euroliga-döntőn is bizonyította – mindent tud a vízilabdáról, pontosabban, amit nem tud, az nem is fontos.
Döntésének előzménye, hogy áprilisban szívritmuszavart diagnosztizáltak nála.
– Megijesztett és elgondolkodtatott a vizsgálat eredménye
– mondja Benedek. – Tizenhat esztendeje, hogy nyárról nyárra komoly világversenyre készülök, most úgy érzem, hogy azon a nívón, amelyet követelményként támasztok magam elé, nem tudom folytatni. Egy hónapot pihenek, aztán a Dominóban természetesen folytatom. Mert a póló roppant fontos nekem, ha úgy tetszik a tűz a régi bennem, de a tempóból visszaveszek egy kicsit.
Az áprilisi vizsgálat szerint Benedeknek már tizenéves kora óta szívritmuszavara lehet, azért derült ki csak most, mert először vizsgálták huszonnégy órán keresztül a szívműködését. A viszszafogottság egyébként nem jelenti azt, hogy kímélnie kell magát, azt viszont igen, hogy figyelnie kell a szervezetére.
Kemény Dénes szövetségi kapitány nem lett boldog Benedek bejelentésétől, ugyanakkor megérti csapata kapitányának döntését:
– Világklasszisról, roppant igényes emberről van szó, aki tudja, mit, miért tesz. Hiányozni fog, olyannyira, hogyha mondjuk a pekingi olimpia előtt úgy dönt, visszatér, örömmel ülök le vele beszélgetni róla.
Kovács István, a Domino-BHSE mestere nem fél attól, hogy a játékosa fél gőzzel pólózik majd a jövőben.
– A lazsálás nem az ő stílusa. Amit vállal, annak a lehető legteljesebb mértékben eleget tesz. Áprilisban, a vizsgálatok idején egy hetet, egy meccset kihagyott, a második bajnoki döntőn, a Vasas ellen viszont már alig várta, hogy beugorjon a vízbe. Aki látta a nápolyi Euroliga-produkcióját, tudja, miről beszélek. Más kérdés, hogy mostantól figyelnie kell magára, az egészség természetesen fontosabb a sikereknél.
A 33 esztendős Benedek Tibor 382 alkalommal játszott a magyar válogatottban, amellyel kétszer diadalmaskodott az olimpián (2000, Sydney és 2004, Athén), volt világ- és Európa-bajnok, nyert Világkupát és Világligát. Ritka sikeres pályafutással a háta mögött mond búcsút az aranycsapatnak, de továbbra is játszani kíván klubjában, az Euroliga második helyén végzett Domino-BHSE együttesében.