Az Amerikai atom Európában

[caption id="" align="alignleft" width="135"] Francia kísérleti atomrobbantás a Csendes-óceánon. Mururoán sikerült a lakosságnak elérnie, hogy atomfegyvermentes övezet legyen.
[/caption]Elsősorban a szociáldemokraták (SPD) és kancellárjuk, Gerhard Schröder kénytelen napról napra a választók szemébe nézni, és tudomásul venni a kritikát, hogy miközben például a munkanélküliség fokozatos felszámolását helyezték kilátásba, az állástalanok száma történelmi magasságokba szökött a szövetségi köztársaságban. A német „Bokros-csomag”, azaz a csökkentett mértékű szociális állam gondolata csöppet sem vonzó a szavazópolgárok körében, de nem csak ez vezetett a vasárnapi katasztrofális észak-rajna-vesztfáliai vereséghez és a kereszténydemokraták (CDU) földcsuszamlásszerű győzelméhez.

Állandó mélyrepülésbe kezdett a koalíciós partner is. A Zöldek, zászlajukon a külügy-miniszer-alkancellárral, Joschka Fischerrel már csak árnyékai egykori önmaguknak. Megtépázott tekintélyükhöz hozzájárult az úgynevezett vízumbotrány, amelynek során a beutazási engedélyeket szabályozó törvény felvizezésének és az elsősorban Kijevben tapasztalt korrupciógyanús ügyeknek következményeként bűnöző elemek szivároghattak be az országba.

A dokumentumok azt mutatják, hogy a külügyminisztérium még idejében értesült a készülődő forgó viharról, amelynek szele a kancellári hivatalt is megérintette, mégis igyekeztek az egészet eltussolni. Egyes körökben már a mindig fancsali képet vágó Fischer bukását jósolták. Ráadásul a közvélemény azt sem felejti – és úgy látszik, nem is bocsátja meg –, hogy választási programjukban a Zöldek az amerikai atomfegyverek kitakarítását ígérték Németországból. Az eredetileg környezetvédő célokat kitűző, olykor anarchista eszközökhöz is folyamodó pártban egyáltalán az atom bármiféle felhasználását ellenezték, idővel azonban megszelídültek és betagozódtak. (Ennek beszédes tünete egyébként a korábban mindig pulóveres Fischer mellényes öltönybe bújása.)

Az atomfegyverek ügye egyébként is kényes kérdés Európában. Eredetileg csak a győztes nagyhatalmak rendelkeztek nukleáris eszközökkel, és ezzel éltek is. Ma már nem titok, hogy a szovjetek a nemzetközi jog ellenére, megfelelő szerződések hiányában is állomásoztattak mind Kelet-Németországban, mind Magyarországon atomtölteteket (legkésőbb a hetvenes-nyolcvanas években), ám erre csak 1991 folyamán, a szovjet csapatok távozása közben derült fény. Eredetileg egy esetleges konfliktus esetére Olaszországra irányozták őket, de ha kitört volna a forróháború, akkor Magyarország azonnal az ellencsapások célpontjává válhatott volna.

Európában 2005-re csupán hat országban maradtak a másik, mára már egyedüli nagyhatalom, az Egyesült Államok nukleáris eszközei. A legtöbbet két németországi támaszponton állomásoztatják. A Der Spiegel írása szerint egy Mosel-parti kis település, Cochem könnyen válhat nukleáris pokollá. A közeli Büchel támaszpontján föld alatti bunkerekben mintegy húsz amerikai atombomba rejtőzik, egy különleges egység szigorú őrizete alatt. Ha az amerikai elnök megparancsolja, a legrövidebb időn fel tudják szerelni német harci gépekre őket, hogy aztán az idegen radarok észlelési határa alatt, mélyrepülésben akár Oroszországot is elérjék. Európában öszszesen négyszáznyolcvanra becsülik az atomtöltetek számát, s tizenhétezer tonnányi robbanóanyagukkal minden egyes példánynak tízszer nagyobb a robbanóereje, mint annak, amelyet 1945-ben Hirosimára dobtak le.

Tizenöt esztendővel a hidegháború befejezése után a bücheli bombák még mindig annak a veszélyét hordozzák magukban, hogy Közép- és Kelet-Európa tekintélyes részét nukleárisan elsöpörjék. A NATO vezető hatalmát, az Egyesült Államokat csöppet sem zavarja, hogy a Varsói Szerződés, mint ellenség, már régóta a múlté, a nukleáris jelenlét doktrínája változatlanul él és virul. Az olyan atomfegyverrel nem rendelkező államok, mint Németország, a rombolásra kész amerikai fegyverzet árnyékában csupán mellékszereplő, bár kétségtelenül veszélyeztetett mellékszereplő.

Május elején a vörös–zöld tábor ujjongott, amikor Claudia Roth, a Zöldek vezére kijelentette, hogy az atombombákat kivonták és megsemmisítették, „eltűntek Németország földjéről”. Ám az örömünnep nem tartott sokáig. Peter Struck védelmi miniszter (SPD) és Joschka Fischer kénytelen volt beismerni: az amerikai kormányzat ragaszkodik hozzá, hogy végső eszközként és érvként a Nyugat számára megmaradjanak az esetleges fenyegetések ellen.

A harmadik évezredre a világban ismét megnövekedett a nukleáris veszély. Már nemcsak Kína és Japán, hanem a gyakran egymásnak feszülő India és Pakisztán is rendelkezik atomfegyverrel, s feltehetőleg Izrael is. Emellett – bár tagadják – Iránban és Észak-Koreában folytatódnak az előkészületek a gyártásra. Ebből a szempontból megannyi erkölcsi kérdés vetődik fel, hatalmas felelősség terheli a vezető politikusokat. Ha ugyanis atomkonfliktus törne ki valahol, az kétségtelenül egy adott térség feszültségeire volna visszavezethető. Amennyiben bármely „legális” nukleáris hatalom beavatkozik, lángba borulhat az egész világ. Ellenkező esetben viszont népirtásban, háborús bűncselekmények elkövetésében található bűnrészesnek. S mint tudjuk, a háború a politika folytatása más eszközökkel.