Hírek

2005.05.03. 06:51

Kevés kilométer volt bennük

A tavalyi evezős versenyeknek a váci Pető Tibor volt a vesztese.

Jocha Károly

[caption id="" align="alignleft" width="221"] Ilyen még nem volt: Pető Tibor és Bencsik Gábor evez majd párosban
[/caption]A korábban Haller Ákossal kétszer is a világbajnoki címig jutott „Tibcsi” ugyanis egy hónappal az athéni olimpia kezdete előtt kikerült a párosból, s helyét Bencsik Gábor foglalta el. A sors fintora: Pető most Ben-csikkel alkot egységet, s győzött fölényesen az első válogatón.

– Ma is azt mondom, semmilyen szempontból nem volt szerencsés egy hónappal Athén előtt cserélni. A Haller–Bencsik kettős is elakadt a 11. helynél – állítja Pető. – Ezt vagy májusban meg kellett volna tenni, vagy soha. Az igazi ok persze nem az összetételben, hanem az elvégzett munkában volt. Meggyőződésem, hogy kevés kilométer volt bennünk, s ezért már a harmadik Vk-ra teljesen kiüresedtünk.

Pető Tibor az olimpia után visszatért nevelőedzőjéhez, Rapcsák Károlyhoz. – Többet és keményebbet evezek, harcosabban versenyzek, s a jobb egyesbeli eredmények a párosban is kamatoznak majd. A hét végén először lapátoltunk együtt Bencsik „Hangyával”, s nyertünk vagy öt hajóhossznyi előnnyel a szegedi Haller–Kónya duó előtt. Az már biztos, hogy ebben az évben Bencsikkel próbálunk minél jobb eredményeket elérni: a nemzetközi bemutatkozásunk két hét múlva, az esseni regattán lesz.

Bencsik Gábor

Született: 1980. 07. 15.

Foglalkozás: főiskolai hallgató

Klub: Mohácsi Torna Egylet

Karrier: olimpikon (Athén)

Haller Ákos

Született: 1976. 12. 08.

Foglalkozás: orvos

Klub: Szegedi Vízisport Egyesület

Karrier: olimpiai 5. helyezett, kétszeres világbajnok (mind Petővel)

Pető Tibor

Született: 1980. 12. 27.

Foglalkozás: főiskolai hallgató

Klub: Vác Városi Evezős Club

Karrier: olimpiai 5. helyezett, kétszeres világbajnok (mind Hallerrel)

Jocha Károly Bencsik Gábor Született: 1980. 07. 15.

Foglalkozás: főiskolai hallgató

Klub: Mohácsi Torna Egylet

Karrier: olimpikon (Athén) Haller Ákos Született: 1976. 12. 08.

Foglalkozás: orvos

Klub: Szegedi Vízisport Egyesület

Karrier: olimpiai 5. helyezett, kétszeres világbajnok (mind Petővel) Pető Tibor Született: 1980. 12. 27.

Foglalkozás: főiskolai hallgató

Klub: Vác Városi Evezős Club

Karrier: olimpiai 5. helyezett, kétszeres világbajnok (mind Hallerrel) Ilyen még nem volt: Pető Tibor és Bencsik Gábor evez majd párosban -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!