Hírek

2005.05.28. 00:00

Megerősödtek az ellenzők

Politikai válságba sodorhatja a földrész közösségét az unió új alaptörvényének elutasítása.

Róka Zs. – Toronyi A.

[caption id="" align="alignleft" width="288"] Jean-Pierre Raffarin menesztése mellett is kampányol a kormányfő maszkjába bújt férfi, aki nem szavazatra biztatja honfitársait
[/caption]Szenvedélyes tévébeszédben buzdította honfitársait két napja az alkotmányos szerződés elfogadására az elnök. Jacques Chirac azt mondta: a franciák legyenek tudatában európai felelősségüknek, ne belpolitikai „büntetőrúgást” végezzenek a kormány ellen. Ám az államfő most már csak a csodában bízhat: a franciák többsége ugyanis nemmel szándékozik szavazni. A bírálók egy része a korlátlan szabadpiac megerősítésével vádolja az alkotmányt, és attól fél, hogy a kibővített unióban veszélybe kerül a francia jóléti állam. Az elutasítók egy másik csoportja Párizs befolyásának gyengülése és a nemzeti önállóság elvesztése miatt aggódik. Alapvetően azonban nem is az alkotmányos szerződésről szól a vasárnapi népszavazás. A választókat főként belpolitikai kérdések foglalkoztatják, és meg akarják leckéztetni az „elbizakodott” kormányt.

A franciák készek akár politikai válságot is előidézni, hogy figyelmeztessék a vezetőket: nem tetszik nekik az európai integráció iránya. Az alkotmányos szerződés veszte kedvezhet a kormányzó jobboldalon Nicolas Sarkozy pártelnöknek, akiből miniszterelnök lehet. A francia „nem” ugyanakkor hasonló döntésre ihletheti három nap múlva a hollandokat, szeptemberben pedig az amúgy is az unió iránt bizalmatlan dánokat.

A kampány során sok szó esett a bővítésről. A bírálók ennek tulajdonítják, hogy szerintük veszélybe kerültek a régi EU-tagállamok gyárai, mert azokat „előbb-utóbb kitelepítik az új tagállamokba”. Valójában azonban Franciaország a kelet-európai országokkal folytatott kereskedelemnek köszönhetően 150 ezer munkahelyet teremtett az elmúlt évtizedben, miközben csak 6500 szűnt meg.

További törésvonal az igennel és a nemmel szavazók között Törökország várható EU-csatla-kozása. Az ősszel kezdődő tárgyalásoknak nemcsak Franciaországban sok az ellenzője, hanem Németországban is. A konzervatív pártok Berlinben máris értésre adták, hogy inkább a különleges partnerséget pártolják, és a szeptemberi választások után kezdeményezni fogják a török csatlakozási tervek felülvizsgálatát. A német parlament felsőháza, a Bundesrat mindamellett nagy többséggel elfogadta az európai alkotmányt. Berlin a törvénybe iktatási folyamat tegnapi lezárásával jelzést akart küldeni Franciaországnak a vasárnapi népszavazás előtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!