2005.05.07. 00:00
Nagykőrösön a strand pénzhiány miatt zárva
A kormány nemrég kitolta 2006 végére a strandokon a vízforgató berendezések kötelező használatát. A nagykőrösi strand is azok közé tartozik, amelyek ennek hiányában eredetileg nem nyithattak volna ki. A város képviselő-testülete április végi ülésén úgy határozott, hogy az új helyzetben 3,8 millió forinttal támogatja a fürdőt. A strand mindezek ellenére zárva tart. Az országban lévő többi űrítő-töltő rendszerrel működő fürdő a jó időnek köszönhetően a napokban már megnyitott.
A város vagyonkezelője, a KÖVA Rt. vezérigazgatója szerint a helyi strand nyitására egyelőre nincs lehetőség. A majdani üzemben tartónak legalább két hétig tart majd az engedélyek beszerzése. Ezentúl a nyitás előtt feltétlenül szükséges meszeléseket, kisebb javításokat is el kell végezni. Winkler Tamás elmondta, hogy a testület által biztosított 3,8 millió forint kevés. A lehetséges üzemeltetők egyike sem vállalja ennyiért a megbízást. Tudomása szerint a város jegyzőjének számításai szerint is legalább 15-16 millióra lenne szükség. A vagyonkezelő mindent megtesz, hogy minél előbb találjon olyan jelentkezőt, aki megfelelő garanciákkal vállalja a strand üzemeltetését.