2005.05.23. 00:00
Vádjavaslat három emberölési ügyben
Három, 2004-ben történt, halállal végződött bűncselekmény vizsgálatát fejezte be vádemelési javaslattal a BRFK Vizsgálati Főosztály Életvédelmi Osztálya.
2004. június 28-án egy nő endoszkópos vizsgálatra feküdt be az egyik budapesti kórházba. A vizsgálat során megsértették a vékonybelét, ami miatt a hasürege begyulladt. Ezután kétszer is megműtötték, de a második műtét közben meghalt a műtőasztalon. B. Attilla sebész ellen indult vizsgálat, mivel a gyanú szerint a nőt késve műtötték meg. Az igazságügyi orvosszakértő és a Gasztroenterológiai Szakmai Kollégium állásfoglalása szerint a sebész szakmai szabályszegést követett el, amikor nem rendelte el az azonnali műtétet.
2004. augusztus 19-én hajnalban a hajléktalan G. Károly szexuális kapcsolatot akart létesíteni egy szintén hajléktalan nővel. Az asszony ellenállt. Veszekedni, majd dulakodni kezdtek, ami során G. Károly ököllel és lábbal 19 súlyos sérülést okozott a nőnek. Ezt követően magára hagyta a magatehetetlen áldozatát, aki nem sokkal később belehalt a verésbe. A férfi csak részben ismerte be a tettét.
2004. november 13-án 14 óra körül a XXI. kerületi Kossuth Lajos utca egyik szórakozóhelyén az egyik vendég italozás közben összetörte a csocsóasztal üveglapját. Kártérítésről hallani sem akart. A vendéglátó egység alkalmazottai értesítették telefonon F. Istvánt, a borozó éjszakai biztonsági őrét. F. István a borozóba érve berángatta a vendéget a raktárba, ahol összeverte. Az összevert férfi az utcán rosszul lett. Egy járókelőtől kért segítséget, aki hívta a mentőket. Az áldozat súlyos sérüléseibe 2004. december 4-én belehalt a kórházban. F. István szintén csak részben ismerte be a tettét.
A BRFK vizsgálói mindhárom esetben vádemelést javasoltak az ügyészségnek a gyanúsítottakkal szemben.