Hírek

2005.06.03. 05:59

A végzet asszonya Pesten

A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon június 6-án este 8 órakor mutatja be legújabb lemezét a Vaya Con Dios.

Parcsami Gábor

[caption id="" align="alignleft" width="320"] „Magam határozom meg a zenei gyökereimet, és olyan zenét énekelek, ami tetszik nekem, és onnan veszem, ahol éppen rálelek”
[/caption]Az 1986-ban alakult belgiumi flamand zenekar nevét egy spanyol kifejezésből kölcsönözte. Jelentése: Isten veled. Dani Klein énekes, Dirk Schoufs basszusgitáros és Willy Lambregt alapította a bandát. Első számuk, a Just a friend of mine jelezte rajongásukat a spanyol zene és az akusztikus hangszerek iránt.
Az egyik alapító tag, Willy Lambregt kilépett az együttesből, így az első albumot már nélküle vette fel a csapat.
A második album méltó folytatása az elsőnek, olyan slágerekkel, mint a melankolikus What’s a woman és a zenekar talán legismertebb száma, a Nah neh nah. Ezen a korongon a spanyol flamenco keveredett a régi amerikai slágerekkel, a cigányzenével és a francia sanzonokkal.
1991-ben Dirk Schoufs is távozott az együttesből. Nem sokkal később meghalt kábítószer-fogyasztás okozta fertőzésben. Egy évvel később jelent meg az együttes következő korongja, amely messze a legszomorúbb az összes közül. A lemezt teljes egészében az énekes Dani Klein írta. Akik eddig kételkedtek a hölgy tehetségében, azoknak is el kellett ismerniük, hogy valójában ő volt mindig a zenekar mozgatórugója. Ezután a lemez után rajongói elnevezték „a végzet asszonyának”.
Az 1995-ben megjelent negyedik albumon az indiai és az arab zene éreztette hatását.
A siker ellenére, amit a hétmilliós eladási példányszám is jelez, Dani Klein úgy döntött, visszavonul.
Tavaly, majd tízéves szünet után Dani Klein visszatért a gyökerekhez, azaz a Vaya Con Dios képviselte zenei világhoz. Októberben megjelent az együttes ötödik stúdióalbuma The Promise címmel. Erre a lemezre a különböző kultúrák zenéjének keveredése a jellemző. Külön érdekességnek számít, hogy az eredeti szerzemények mellett a zenekar feldolgozott több világzenei számot is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!