Hírek

2005.06.13. 06:43

Kimi Räikkönen győzött

Ritka izgalmasra sikeredett a Forma–1-es világbajnokság vasárnapi futama, a Kanadai Nagydíj.

Hegyi Áron

[caption id="" align="alignleft" width="302"] A rajt utáni pillanatokban még senki sem sejtette, hogy a remekül kirobbanó Fisichella és Alonso képtelen lesz befejezni a versenyt
[/caption]A szombati időmérő edzés két meglepetéssel is szolgált, mindkettőt az első sorban láthattuk. Jenson Button, a BAR-Honda angol pilótája szerezte meg az első rajtkockát, pályafutása során második alkalommal. Ennél sokkal több pole-pozíciót megélt már Michael Schumacher, azonban gyanítható, a hétszeres világbajnok most a második helylyel is nagyon boldog volt. Nem lehetett ilyen boldog csapattársa, Rubens Barrichello, a brazil Ferrarija már a felvezető körben füstölni kezdett, így mért kör nélkül gurult be a boxba, vasárnap pedig az utolsó kockából kellett elrajtolnia. Saját maga és édesapja (akinek nevét viseli a pálya) hírnevéhez egyaránt próbált méltó lenni Jacques Villeneuve. A kanadai világbajnok akár elégedett is lehetett szombat délután, elvégre a nyolcadik hely igazi remeklésnek számít manapság az ő esetében. A második rajtsort a Renault bérelte ki, Alonso egy hajszállal előzte meg Fisichellát. Montoya ezúttal mclarenes csapattársa, Kimi Räikkönen előtt végzett, akinek azt a szégyent is el kellett viselnie, hogy Szato Takuma is elé furakodott.

RAJT A két Renault, Fisichella és Alonso kapta el legjobban a pillanatot, könnyedén hagyták faképnél Buttont és Michael Schumachert. A hétszeres világbajnokot a két McLaren, Räikkönen és Montoya is megelőzte. Fisichella állt az élre.
4. kör Alonso és Fisichella felváltva futotta a leggyorsabb köröket. A két Renault öt másodperccel vezetett Button előtt.
7. kör Barrichello csak a 16. helyen autózott, és nem nagyon bírt minardis Christian Alberssel.

[caption id="" align="alignleft" width="124"] M. Schumacher nem rajtolt jól
[/caption]11. kör Alonso rádión beszólt a boxba, hogy érzése szerint lényegesen gyorsabb, mint csapattársa, a válasz: ha van helye, előzze meg Fisichellát, aki erre a leggyorsabb kört futotta. A következő körben Michael Schumacher kezdte a tankolások sorát, ebből látszott, hogy három boxkiállást tervezett a Ferrari.
15. kör Button követte elsőként Schumachert a tankolások terén. Fisichella az előzőeknél lényegesen lassúbb köröket futott, míg a két McLaren egyre gyorsabb lett.
18. kör Most a McLarenek futották sorban a leggyorsabb köröket, Montoya már 1:14.665-nél tartott. A 20. körben Villeneuve-öt már a negyedik helyezett Räikkönen is lekörözte.
22. kör Fisichella megszökött Alonso elől, mégpedig Christian Kliennek köszönhetően, aki nagyon ügyetlenül tartotta fel a spanyolt.
24. kör Alonso és Räikkönen egyszerre jött ki tankolni, mindkettőjüket jól feltöltötték. Montoya a második, a spanyol és a finn második-harmadik helyen jött vissza. A következő körben ugyanaz a taktika, most Fisichella és Montoya jött ki egyszerre. Fisichella visszajött az élre, Alonso elé.
27. kör Karthikeyan volt az első kieső, falhoz csapta a Jordant.
30. kör Fisichella, Alonso, Montoya, Räikkönen, Button, M. Schumacher, Trulli, Barrichello a sorrend. Alonso rádión veszekedett főnökeivel, hogy megelőzhesse csapattársát.A továbbiakban Alonso és Fisichella kiesett, Kimi Räikkönen és Michael Schumacher küzdött az elsőségért, Kimi Räikkönen nyert a végén – a versenyt lapzártakor intették le. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!