Hírek

2005.06.04. 05:47

Luis Figo újra játszik a válogatottban

Az Izland–Magyarország mérkőzésen kívül 21 világbajnoki selejtezőt játszanak szombaton Európa-szerte.

Szabó Tamás

Marco van Basten elismeréssel beszélt Adrian Muturól. A hollandok szövetségi kapitánya szerint a román csatár remek játékos, tőle tart a legjobban a rotterdami meccsen. „Mutu szerepelt a Chelsea-ben, míg jelenleg a Juventus játékosa. Ekkora klubok akárkit nem igazolnak le – indokolt Van Basten. – Rotterdamban ő lesz az ellenfél legveszélyesebb tagja.”

Az Európa-bajnok görög válogatottra meglehetősen nehéz feladat vár. A 2. csoport rangadóján Törökországban lesz fellépése. A hazai gárda szövetségi kapitánya, Ersun Yanal magabiztosan nyilatokozott: „Gond nélkül győzni fogunk!”. A 3. csoportban Luis Figo viszszatérése tartogat izgalmakat. A portugálok Szlovákiát fogadják, és a Real Madrid klasszisa újfent szerepel a hazai együttesben. „Azért tértem vissza, hogy győzelemhez segítsem Portugáliát – mondta Figo. – Kicsit úgy érzem magam, mint az első válogatottságom előtt.” Egyébként a Middlesbrough lehet Luis Figo pályafutásának következő állomása. A portugál egy éven keresztül kölcsönjátékosként szerepelne a Borónál, fizetésének egyik felét (heti húszmillió forint) az angolok, a másikat pedig a spanyol Real Madrid fizetné.

Ha Norvégia legyőzi Olaszországot, akkor egy pontra faraghatja hátrányát az 5. csoportban. „Norvégia a legerősebb ellenfelünk – vélekedett Marcello Lippi, az olaszok szövetségi kapitánya. – Fegyelmezetten kell védekeznünk.” Lippi nem számíthat a védelemben a sérült Alessandro Nestára. „Az olasz védelem gyengébb lesz Nesta nélkül – mondta a norvég szövetségi kapitány, Aage Hareide. – Ő és Cannavaro a világ legjobb hátvéd párosa. Ez nagy előnyt jelent.”

A szombati világbajnoki selejtezők programja:

1. csoport:

Örményország–Macedónia 17.00

Csehország–Andorra 17.00

Hollandia–Románia 20.30

2. csoport:

Ukrajna–Kazahsztán 18.15

Törökország–Görögország 20.00

Albánia–Grúzia 20.30

3. csoport:

Oroszország–Lettország 16.00

Észtország–Liechtenstein 17.00

Portugália–Szlovákia 20.45

4. csoport:

Skócia–Moldova 16.00

Feröer-szigetek–Svájc 17.30

Írország–Izrael 20.30

5. csoport:

Skócia–Moldova 16.00

Fehéroroszország–Szlovénia 18.00

Norvégia–Olaszország 20.30

6. csoport:

Azerbajdzsán–Lengyelország 17.00

7. csoport:

Szerbia- Montenegró–Belgium 20.15

San Marino–Bosznia-Hercegovina 20.30

Spanyolország–Litvánia 21.30

Örményország–Macedónia 17.00

Csehország–Andorra 17.00

Hollandia–Románia 20.30

2. csoport:

Ukrajna–Kazahsztán 18.15

Törökország–Görögország 20.00

Albánia–Grúzia 20.30

3. csoport:

Oroszország–Lettország 16.00

Észtország–Liechtenstein 17.00

Portugália–Szlovákia 20.45

4. csoport:

Skócia–Moldova 16.00

Feröer-szigetek–Svájc 17.30

Írország–Izrael 20.30

5. csoport:

Skócia–Moldova 16.00

Fehéroroszország–Szlovénia 18.00

Norvégia–Olaszország 20.30

6. csoport:

Azerbajdzsán–Lengyelország 17.00

7. csoport:

Szerbia- Montenegró–Belgium 20.15

San Marino–Bosznia-Hercegovina 20.30

Spanyolország–Litvánia 21.30 -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!