Hírek

2005.06.29. 06:22

Mikor épülhet már a várva várt új Hunyadi tér?

Ki tudja, hányadszor, de felröppent a hír: hamarosan elkezdik az építkezést a Hunyadi téren.

Rados V.

– A polgármester időről időre elereszti, hogy minden rendben van – így Gyenge Zsolt ellenzéki képviselő. – Bár úgy volna. A VI. kerületi Fidesz-frakció tiltakozik a tervek ellen. A csarnokból Európa Ház néven kultúrcentrum lenne, az árusok az épület alatti első szintre költöznének. Lejjebb mélygarázs épülne hatszáz autónak. – Senkit sem kérdeztek meg, tetszik-e neki, hogy a föld alatt vásárolhat krumplit – méltatlankodik Gyenge. – Ráadásul ez valamikor vizes, mocsaras terület volt. Ha kitömik betonnal, a talajvíz elindulhat a házak felé.

De a környékbeliek mindenképpen rosszul járnak az ellenzék szerint. – Meg akarják szüntetni a felszíni parkolást, a mélygarázsba kényszerítve a helyi autósokat – folytatja a képviselő. – Az üzletek bérlőit szintén erőszakkal fogják rávenni, hogy olyasmivel foglalkozzanak, ami az építtetőnek megfelel. Ez áll abban a szerződéstervezetben, amelyet az önkormányzat a vállalkozóval készített, teszi hozzá.

A területen egyébként perfeljegyzés van. Az a cég adott be keresetet az önkormányzat ellen négyszázmilliós kártérítésre, amelyik néhány éve megnyerte a terület rendezésére kiírt pályázatot. A mostani testület mást bízott meg a munkával. A beruházásokért felelős alpolgármester biztos benne: minden rendben lesz. – Olyan helyet tervezünk, mint a Liszt Ferenc tér – mondja Fürst György. – Ott sem parkolnak autók. A kereskedőket senki sem kényszeríti, hogy váltsanak profilt. Ha megürül egy üzlet, akkor lesznek előnyben bizonyos vállalkozások. A perfeljegyzésről pedig annyit: meg fogják szüntetni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!