Hírek

2005.06.18. 07:27

Tizenkét óra a pokolban

Pokoli hőségben, pokoli anyaggal dolgoznak az útépítő munkások. Napi tizenkét órán át. Aki lazsál, kirúgják – csillagászati kötbér van. Az Árpád fejedelem útján jártunk, az aszfaltozóknál.

Rados Virág

[caption id="" align="alignleft" width="318"] Az útépítőszakma csúcsa. Károlyi János és Ricska György a legnehezebb munkát, a kézi aszfaltsimítást végzi a kétszázhúsz fokos anyaggal.
[/caption]Gőzölögve csordul le a talicskáról a forró, fekete aszfalt. A két fiatal férfi elétérdel és nekiveselkedik a simítófával. Izmaik megfeszülnek, nyakukon az erek kidagadnak. Egy méter után vörös arccal, lihegve állnak fel. Mélyeket lélegeznek, mielőtt az újabb adag megérkezik. Pólójuk foltos az izzadságtól. – Kétszázhúsz fokos – mutat a folyékony pokolra Faragó János (55). Ő a készülő járdasziget mellett álló teherautó vezetője. – És büdös. Á, védőmaszkban nem kapnának levegőt. – A barázdált arcú, szikár kis férfi most zúzalékot szór a tükörsima felületre. Érdesíti, hogy ne csússzon. – Ez a szakma csúcsa – mondja a kézi simításról. – Erő és ügyesség kell hozzá. Ne legyenek gödrök, ahol megáll az eső. Egy kigyúrt edzőtermi gilisztazabáló úgy pukkadna itt ki, mint az ötös focilabda. Azok az ágyban sem lehetnek jók. 

Tizenkét óra, minden áldott nap. Ez a százkilencven magas, robusztus Janinak (35) is sok. Valamelyik este a nyílt színen esett össze. Az orvos egy hét pihenést parancsolt – a fiú két nap múlva újra ott térdelt az aszfalt előtt. Kell a munka, a pénz. Kicsi gyerek van otthon. – Azért dolgozom, hogy neki már ne kelljen ezt csinálnia – mondja egy félmosollyal. Nem is nagyon mond mást. Párja, a vékonyabb, inas Gyuri (27) még szótlanabb. Tekintetét lesüti, fejét némán ingatja a kérdésekre. – Félnek beszélni – szól helyettük Faragó János. – Még így is, hogy kaptak rá engedélyt. Féltik a munkájukat.

A sofőr is örül, hogy van neki. Még úgy is, hogy hajnali négykor már Martonvásárban kell lennie az aszfaltért. Ott töltik fel a teherautót. Aztán nincs megállás este kilencig. – A sofőrfülkében, míg várok, pihenek valamicskét. Másfél éve dolgozom útépítéseknél – meséli. – Kevés volt a havi nyolcvannégy ezer forint. Tévednek, akik azt hiszik, hogy az autószerelőknek nagy a jattjuk. A többség egyáltalán nem nyúl a zsebébe.

Szelíd arcú férfi jön a talicskást leváltani. Sipos Attila (43) legszebb nyomtatott betűit vési fel a fotósnak egy papírra. Név, cím – a róla készülő képekből kér. Hadd kapjanak belőlük a gyerekei is. – Amikor a városban járunk, mindig mutatom nekik, hol csináltuk mi az utat – meséli. – Olyankor nagyon büszkék. A legkisebb, Olivér még csak kétéves, de a hétéves Henrietta és a tízéves Lilla homályosan talán sejti már, mit jelent az: száz kiló aszfaltot eltalicskázni és kiborítani. Naponta százhússzor.

A munkásoknak kék inges, ősz hajú férfi int. Papp Ferenc építésvezető már megy is tovább. Álló nap járja az Árpád fejedelem útját. Figyel, irányít, felügyel. És idegeskedik. – Éjjel egykor felébredek, és reggelig azon jár az agyam, mi lesz holnap – mondja. – Százhúsz ember dolgozik itt reggel héttől este hétig. Naponta ezer tonna aszfaltot teszünk le. Lazsálás nincs. Aki megteszi, repül. Június 27-ére kész kell lenni a munkával: napi egymillió forint a kötbér. Az autósok persze azt akarják, hogy minden egy pillanat alatt meglegyen. – Anyáznak a kocsik ablakából – keseregnek a munkások. – Beszólnak, hogy ti barmok, miért nem éjszaka dolgoztok. Na persze, majd a sötétben. Nem fogják fel, hogy nekik csináljuk az egészet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!