Hírek

2005.08.27. 00:00

Árvíz lehet Albertfalván

Szakértői vélemény szerint a Tölgyes lakópark engedélyezése előtt nem vették figyelembe a magas talajvízszintet. Sőt, az önkormányzat befedetné a vízelvezető árkot.

Tóth Tímea

[caption id="" align="alignleft" width="320"] Dr. Kocsisné dr. László Ildikó mindent megtesz az árok befedése ellen
[/caption]Árvízhelyzet alakulhat ki Albertfalván. Legalábbis ezt állítják a környéken élők. A XI. kerületi önkormányzat határozatban kötelezte a Tölgyes lakóparkot építő Shofar Ingatlanfejlesztő Kft.-t, hogy fedje be a budai hegyekből érkező vizet, valamint a talaj- és rétegvizeket levezető Határ-árkot. A beruházónak körforgalmat kell építenie, amely az Egérút, a Tétényi út és a Csurgói út felé biztosítaná a közlekedést a lakóparkban élőknek. A probléma abból adódik, hogy a vízelvezető árok a leendő körforgalom helyén fut.

– Általában olyan az árok, mint egy mocsár. Legfeljebb öt- centis víz szokott benne lenni. Most a lakópark magas és súlyos házai akadályozzák a rétegvizek Duna felé áramlását, így meghússzorozódott a vízszint – mutatja az óriási sodrással hömpölygő vizet az árok partján állva dr. Kocsisné dr. László Ildikó. – Igazságügyi szakértői vélemény szerint ha betemetik az árkot, a Kondorosi úti és a környéken lévő házakba zúdul majd az ár. A kárért pedig az engedélyező hatóságot terheli majd a felelősség.

A lakópark közvetlen szomszédságában lévő lakóépület pincéjét már most elöntötte a víz, pedig még nyitva van az árok. – Éjjel másfél óránként szivattyúztam a vizet. Tíz centiméter magasan állt a pincében – hajol le a nyolcvanas éveihez közeledő S. Ferencné az alagsori falhoz. Jól látható a víz nyoma az elszíneződött falon, a padlón ujjnyi pocsolyában gázolunk. A gumicsizmában botladozó idős házaspár utolsó erejét is igénybe veszi a vízzel folytatott küzdelem. Nevüket mégsem vállalják, nehezen védenék magukat, ha bárki ellenük fordulna.

Lackovics Péternek a lakópark túloldalán nagyobb szerencséje van, ő profi védelmi rendszert alakított ki a víz ellen. De ilyet még ő sem tapasztalt. – Nyáron még sosem volt ennyi víz az aknában, mint idén – emeli fel a súlyos vasfedelet a középkorú férfi. – Rozsdamentes szivattyúkat kellett beszerelnem, mert a többi elrohadt a beáramló talajvíztől. Látja, az előbb még üres volt, most öt perc alatt tíz centi víz gyűlt össze benne!

Lakos Imre újbudai alpolgármester azt mondja, ők nem a teljes árok befedését rendelték el. Csak a közlekedési probléma megoldására kötelezték a céget. – Nagyon sok gond van a lakóparkkal. De sajnos nem sok mindent tehetünk, a szabályozási tervet még az előző önkormányzattól örököltük. A tulajdonos még nem készítette el a kiviteli tervet, de ha meglesz, az elbírálásánál figyelembe vesszük a szakértői véleményeket is. Mi egyébként csak egy utcaszélességnyi hidat szeretnénk az árokra, hogy a zsákutca megnyíljon.

Az alpolgármester ígéretet tett: ha bebizonyosodik, hogy a környező házakat a lakópark miatt lepi el a talajvíz, hatóságként lépnek fel velük szemben.

Beláthatatlan károkat okozhat a talajvíz

Kovács Tibor igazságügyi szakértő, a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara szakbizottságának elnöke szerint a Tölgyes lakópark építési engedélyezési eljárása téves talajmechanikai szakvélemény alapján folyt le. A terv nem veszi figyelembe az állandó és időleges magas talajvízállást, amely – mivel az épületalapok akadályozzák a rétegvizek Duna felé áramlását – beláthatatlan károkat okoz. Ugyanez vonatkozik a Határ-árok befedésére is. Vészhelyzet esetén az árok befogadóképességének csökkenése miatt az ár és a belvizek a környező épületeket fogják elönteni – olvasható a szakértő jelentésében.

Vészhelyzet esetén az árok befogadóképességének csökkenése miatt az ár és a belvizek a környező épületeket fogják elönteni – olvasható a szakértő jelentésében. Dr. Kocsisné dr. László Ildikó mindent megtesz az árok befedése ellen -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!