Hírek

2005.08.23. 06:59

Beázik az új metróállomás

Hárommilliárd forintot költöttek a három metróállomás felújítására, tegnap mégis víz csöpögött az utasok nyakába a Batthyány téren. A BKV és a kivitelező értetlenül áll az eset előtt.

Vajta Zoltán

[caption id="" align="alignleft" width="319"] A felújított Batthyány téri állomás a mozgólépcső előtt máris beázott. A BKV gyorsan reagált, vizsgálták a mennyezetet már hétfő délben.
[/caption]Alighogy átadták, már az első esős napon rosszul szerepelt a felújított 2-es metró. Legalábbis a Batthyány téren, ahol az állomás területén, a mozgólépcső előtt víz csorgott az utasok nyakába. Az eső a mozgólépcső előtt, a jegykezelő automatánál csöpögött befelé. Pedig ezt az állomást is felújították. A Keleti pályaudvar, az Astoria és a Batthyány tér állomásaira 3 milliárd forintot költöttek. Az alagúti munkákkal pedig mintegy 8 milliárd forint lesz az idei számla végösszege. A munkát a Strabag Építő Rt. végezte. Bozóki László építésvezető szerint nem szerepelt a tervek között a Batthyány téri megálló szigetelése. Amikor ugyanis két hónapja elbontották és megvizsgálták az álmennyezetet, semmi jel nem utalt beázásra. Furcsamód a legutóbbi esőzések idején sem nedvesedett az építmény. Így teljesen felesleges lett volna megbolygatni a szigetelést. A szakemberek értetlenül állnak a történtek előtt. Tegnap napközben nem tudták elkezdeni a javítást, ez ugyanis elfoglalja a helyet az utasok elől. Ma reggelre ígérte Bozóki László a hiba elhárítását a szigetelő anyagokkal. Továbbá beépítenek egy esővíz elvezető csatornát. Így, ha később be is jutna a víz, nem csöpög majd az utasok nyakába. A 2-es metró felújítását a BKV-nál Molnár Gábor irányítja. A főmérnök azt ígérte, hogy kivizsgálják a történteket. Tegnap egyébként az egyik mozgólépcső sem üzemelt a Batthyány téren. A BKV szerint azért kellett őszre halasztani a felújításukat, mert az állomás átépítésekor nem tudták nélkülözni a lejáratot. Ezen át vitték le az építőanyagokat is a mélybe.

A tavaly nyári felújítást követő hetekben még sokáig lehetett látni vizet az akkor felújított alagútszakaszokon. A BKV kezdetben tagadta a beázást. Később azonban elismerték, hozzátéve, hogy akkor még nem értek véget a munkák. Molnár Gábor most is azt mondta, hogy hetekig folytatják még a szigetelést. Sőt, a kivitelezőnek 2011-ig garanciálisan folyamatosan meg kell szüntetnie a beázásokat. Ez azért különösen nehéz feladat, mert az alagút jó részét Pesten talajvízben építették. Egyes szakértők szerint nem is lehet teljesen kizárni a vízszivárgást az építményből. A felújítás egyébként jövőre is folytatódik. Akkor a Moszkva tér és a Déli pályaudvar állomásait építik át. A Deák teret, a Stadionok állomást, az Örs vezér teret és a Pillangó utcát várhatóan 2007 nyarára hagyják. A teljes felújítás mintegy 40 milliárd forintba kerül.

Nekiestek a felüljáróknak a munkagépekkel

Újabb útfelújítások kezdődtek Budapesten. Újraépítik a Balaton úti felüljárókat a BKV villamos és a MÁV vágányok felett. Ezért teljesen lezárják a Balatoni utat. A Dobogó utca feletti hídon október végéig dolgoznak, egy-egy sávot itt is lezárnak a Balatoni útból. Megkezdték a Grassalkovich úti felüljáró felújítását is. A Szentmihályi úti, Budaörsi út – Nagyszőlős utcai valamint a Márvány utcai felüljárók novemberre készülnek el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!