Hírek

2005.08.08. 00:00

Csak elásta, majd kiásta

A vádirat szerint W. László közgazdász ölette meg Szlávy Bulcsút, amiért az megerőszakolta a barátnőjét. A vádlott és védője nem talált perdöntő bizonyítékokat az iratokban.

Szemán László

Ki, mikor, hol, mivel és főleg miért ölte meg Szlávy Bulcsút? Csak ezekre a kérdésekre nem ad választ a nyomozóhatóság. Legalábbis a Szlávy meggyilkolásával felbújtóként megvádolt W. László és meghatalmazott védője, a Szíjártó Ügyvédi Irodát képviselő Faragó Lajos ezt állítja. Szerintük az eléjük tárt iratokban nincs megdönthetetlen bizonyíték a vádban foglaltakra. Úgy vélik, a nyomozók a könnyebb ellenállás felé haladva erőltették a nőügyet, közben azonban a Boros-vonalat nem vizsgálták. Szlávy érdekeltségei az eltűnését követően Boros Tamás kezébe kerültek, sőt Szlávy emberei is Borosnak dolgoztak.

A vádirat szerint 1997. áprilisában W. László és üzlettársa, W. Tamás kibérelték Szlávy Bulcsútól a balatonalmádiban lévő Riviera Night Clubot. A klub Szlávy védelme alatt állt, amiért külön fizetni kellett neki, valamint a portaszolgálatot ellátó emberét is fizetni kellett. A bérlők W. László egyik barátnőjét, H. Erikát bízták meg a klub vezetésével. Szlávy 1997. július 11-én hajnalban ittasan megjelent embereivel a klubban. Felkeltette az üzletvezetőt, H. Erikát, akivel aztán közösült. Néhány nap múlva kiderült a közösülés, és az asszony azt mondta W. Lászlónak, hogy Szlávy megerőszakolta őt. W. László és H. Erika július 28-án a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságon fel is jelentette Szlávy Bulcsút nemi erőszak miatt. A vádirat szerint W. László még 22-én telefonon felhívta Szlávyt és anyagi elégtételt követelt tőle a történtekért, amit az elutasított. Közben azonban W. László kölcsönkérte üzlettársától, W. Tamástól az illegálisan tartott szovjet MCM pisztolyát, amit W. László ki is próbált. A vádirat szerint W. László Szlávy egyik testőrét, a Kuman becenevű N. Gábort megnyerte céljaihoz, és vele csábíttatta fel július 31-én Budaörsre. N. Gábor fuvarozta fel főnökét, majd annak autójával távozott, tudván: Szlávy élve már nem hagyja el W. László irodáját. A vád szerint ezután W. László bizalmasa és üzlettársa, B. László, a W. Tamástól kölcsönkért pisztollyal közvetlen közelről fejbe lőtte Szlávyt.

A holttestet és a pisztolyt W. László becsomagolta, autóval a XII. kerületi Székács utca egyik házának garázsába vitte, ahol a szerelőaknában elásta, majd később bebetonozta. A garázs egyébként W. László másik egykori barátnőjéé ma is. Szlávy földi maradványait 2004. január 23-án W. László biztonságosabb helyre kívánta szállítani, de a test kiásása közben tettenérték a nyomozók.

W. László ma este az MTV Kék-fény című bűnügyi magazinjának nyiltakozva mondja el, hogy szerinte mi történt. Az 1990-es évek elején-közepén komoly üzleti és politikai kapcsolatokra szert tevő közgazdász tagadja, hogy ő ölette volna meg a „Balaton császárát”. Mint mondja: valóban volt nézeteltérés köztük a „nőügy” miatt, ám ez nem volt annyira fontos, hogy bűncselekményt kellett volna elkövetni miatta. Állítása szerint 1997. július 31-én kapott egy telefonértesítést arról, hogy megölték Szlávyt, akinek holttestét a budaörsi irodája elé rakták ki. Megijedt, hogy őt fogják gyanúsítani a gyilkossággal, hiszen közismert volt a nézeteltérésük. Ezért elásta, majd 2004-ban kiásta a testet.

Tonhauser is tanú

Tanúként idézik be a tárgyalásra Tonhauser Lászlót, az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat egykori legendás vezetőjét. A vádirat szerint W. László felhívta őt 1997. július 22-én azzal a hírrel, hogy Szlávy megerőszakolt egy nőt a Balatonnál. A vádirat szerint ezután veszprémi nyomozók többször is keresték telefonon W. Lászlót. Úgy tudjuk, Tonhauser tagadja, hogy W. kapcsolatba került volna vele.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!