2005.08.19. 07:01
Debrecenbe utazik az MTK
Kéthetes szünet után szombaton folytatódik a bajnokság az NB I-ben. A forduló legérdekesebb összecsapásának a Debrecen–MTK találkozó ígérkezik.
[caption id="" align="alignleft" width="206"] A lila-fehér-szurkolók szombaton Rákospalotára mennek, az Újpest az élvonal újoncával, a REAC-cal játszik
[/caption]A válogatott mérkőzései miatt kéthetes szünet volt az élvonalban, és a hétvégén folytatódik a bajnokság az őszi harmadik fordulóval. Szombaton öt mérkőzést rendeznek, míg vasárnapra három találkozó marad. A harmadik forduló meccsei közül kiemelkedik az eddig még két százszázalékos csapat, a Debrecen és az MTK összecsapása. Igaz, a Loki nemzetközi kötelezettsége miatt elhalasztotta a Kaposvár elleni mérkőzését, csak feltételezhetjük, hogy megszerezte volna a három pontot a Rákóczi ellen, ha játszik. Az MTK viszont mindkét meccsét megnyerte eddig. A Debrecen a rangadó esélyese, nagyon együtt van most a Loki. A posztok többségére megfelelő kiegészitő emberük is van. Nem véletlen, hogy az első fordulóban tartalékosan is két vállra fektették a Zalaegerszeget. Supka Attila tegnap a válogatottban szerdán is szereplő játékosainak pihenőt adott, hogy a szombati meccsre mindenki a legjobb erőben legyen. Ennek ellenére az is elképzelhető, hogy néhány kulcsemberét a szerdai Bajnokok Ligája-meccsre való tekintettel csak a kispadra ülteti a szakvezető. Az MTK-nál bemutatkozhat a nyáron Zalaegerszegről igazolt Selei András, aki sérülése miatt eddig még nem játszott az új klubjában. Nem számíthat viszont a Miso Koljenovics szereplésére Garami József mesteredző, mert a szerb játékos még mindig sérült. A kék-fehérek jubileumra készülnek, ez lesz Czvitkovics Péter századik bajnoki mérkőzése az élvonalban.
A két újonc, a REAC és a Tatabánya, délután fogadja aktuális ellenfelét, mivel egyik pályán sincs még világítás. A rákospalotaiak a dobogóra pályázó Újpestet fogadják, és ha megismétlik a Győrben nyújtott teljesítményüket, akkor nehéz kilencven perc vár a vendégekre. Érdekesség, hogy a lila-fehér-drukkerek közösen mennek a szomszéd kerületben lévő REAC-pályára, és az újpesti víztoronytól gyalog indulnak. A Tatabánya megszerezheti első győzelmét a Kaposvár ellen. A Sopron jól kezdte az őszi idényt, az UEFA-kupában viszont nagy csalódást okozott. Kérdés, sikerült-e kiheverni ezt a kudarcot. Ha nem, akkor a lendületben lévő ZTE meglepetést okozhat. A Pécs–Győr mérkőzés háromesélyes, mert a pécsiek hazai környezetben méltó ellenfeleik a legjobbaknak is, a győriek viszont nagy terveket szövögetnek, és egy-egy botlás sokba kerülhet. Reszeli Soós István együttese jó formában van.
Vasárnap a Ferencváros javíthat negatív mérlegén a szintén gyengélkedő Pápa ellen. Nagy küzdelmet ígér a Fáy utcában a Vasas mérkőzése a Diósgyőr ellen. A piros-kékek edzője, Egervári Sándor kellemes gondban van, mert meggyógyultak sérültjei, és Kiss kivételével mindenkire számíthat. Győzelmet remélnek a Vasasnál, hogy feledtessék a Győr elleni kudarcot. A Diósgyőr csak Tamásit kénytelen nélkülözni, a többiek Gálhidi György edző rendelkezésére állnak, aki szeretne legalább egy ponttal távozni Angyalföldről. Székesfehérváron ünnepségre kerül sor, befejeződött a stadion felújítása. Az ünneplő FC Fehérvár érthetően győzni szeretne a Honvéd ellen. Kérdés, mit szólnak ehhez a jó formában lévő kispestiek, akik utóbb a Ferencváros ellen parádéztak.
A 3. forduló müsora
Szombat: REAC–Újpest 17.00, Tatabánya–Kaposvár 17.00, Sopron–Zalaegerszeg 19.00, Debrecen–MTK 19.00, Pécs– Győr 19.00Vasárnap: Ferencváros– Pápa 11.30, Vasas–Diósgyőr 19.00, Fehérvár–Honvéd 19.00
Vasárnap: Ferencváros– Pápa 11.30, Vasas–Diósgyőr 19.00, Fehérvár–Honvéd 19.00 A lila-fehér-szurkolók szombaton Rákospalotára mennek, az Újpest az élvonal újoncával, a REAC-cal játszik -->