2005.08.27. 00:00
Francia össztűz Armstrongra
A francia L’Équipe sportnapilap doppingolással vádolta Lance Armstrongot (33), a Tour de France kerékpáros körverseny közelmúltban visszavonult hétszeres bajnokát.
A több mint százesztendős rendezői múltra visszatekintő Franciaországban becsapottnak érzik magukat, a németek az örök második Jan Ullrich „ellopott” elsőségeiről beszélnek, míg a többi országban viszonylagos mértéktartással kezelik az újság által felröppentett hírt. A cikk szerint Armstrong 1999-es, első Tour-sikere évéből származó lefagyasztott hat vizeletmintáját a NOB által is akkreditált Párizs környéki laborban újra megvizsgálták, s erytropoetint (EPO) mutattak ki benne. Jacques de Ceaurriz, az intézet igazgatója elmondta, hogy kutatási célokkal vették elő a hűtőben tárolt fiolákat, s most olyan technikai módszerekkel elemeztek, amelyeket hat esztendővel ezelőtt még nem alkalmaztak. „A mintákat véletlenszerűen választottuk ki, s minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy EPO-t tartalmaznak” – erősítette meg a hírt.
Marie-George Buffet, mintavétel idején hivatalban volt francia sportminiszter úgy nyilatkozott, hogy zavarja a L’Équipe eljárása. „A lap kiemelt egy nevet a sok közül. Vagy ismételt kontrollról van szó, és akkor mindennek nyilvánosságra kell kerülnie, vagy kutatási eljárásról, akkor egyenlő mércével kell mérni.” Menet közben az is kiderült, hogy a mintához tartozó kódszámot az újság „nevesítette”, vélhetően oly módon, hogy valahogy megkaparintotta a kódokhoz tartozó névsort. Egyelőre tehát az sem biztos, hogy valóban az amerikai kerékpáros vizeletét tartalmazzák a fiolák. A németországi kreischai labor vezetője, Klaus Müller professzor szerint például ha egy ellenőrzés negatív, a leadott mintát megsemmisítik. „Nem vitatom, hogy francia kollégáim analízise korrekt, de mintát csak abban az esetben lehet ilyen hosszú ideig megőrizni, ha azt kutatási célokra akarják felhasználni és a donor ehhez hozzájárul. Úgy tűnik, ebben az esetben nem így történtek a dolgok…” – fogalmazott Müller a Leipziger Volksblatt újságnak.
A Tour de France igazgatója, Jean-Marie Leblanc „megtörten szembesült a tényekkel”, Thomas Bach, a NOB német alelnöke, a doppingellenes harc egyik fő harcosa vizsgálatot és büntetést követelt. A Nemzetközi Doppingellenes Szervezet (WADA) montreali irodájában Dick Pound elnök „súlyos esetnek” minősítette a párizsi lap állítását, ám jelezte: a ma érvényes szabályok szerint csak akkor lehet valakit büntetni, ha a második (B) próba is igazolja a doppingolás tényét. „A feltételezett Armstrong-dopping 1999-ben, jóval a WADA alapítása előtt történt, ezért az ügyben a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség illetékes dönteni” – mondta a WADA első embere. A „megszólított” UCI szóvivője, Enrico Carpani néhány napon belül ígért állásfoglalást: „Jogászaink vizsgálják az esetet, s annak a lehetőségét, hogy sportbeli és jogi következményei lehetnek-e a múltban történteknek”.
A hírbe hozott Lance Armstrong, aki mindig a tiszta versenyzés, a sportszerű küzdelem apostolának mondta magát, ezúttal csak annyit válaszolt: „A L’Equipe boszorkányüldözést folytat, kitalációk alapján vádaskodik”. A Dominátor néven emlegetett hétszeres Tour-bajnok mindenesetre nemcsak erkölcsileg, hanem anyagilag is sokat bukhat, ha beigazolódik a lap feltevése. Tavalyi győzelmi pré-miumait, közel ötmillió dollárt ugyanis „visszatartott” a Tour szervezőbizottsága, mondván: míg nem tisztázza magát a 2004-es doppingvádak ügyében, addig nem fizetik ki. Most újabb ügy kerekedett, amely elodázhatja a pénz átutalását.