Járai: az állam erkölcstelen

– Több karakteres, talán a közgazdasági főárammal is ellentétes véleményt fogalmazott meg legutóbbi előadásában, például a „0 százalék deficit, 0 százalék államadósság” elvét.
– A maastrichti kritériumrendszerben megfogalmazottak nem elegendők a stabilitás és a versenyképesség biztosításához. Nem egy olyan ország van, például a balti országok vagy Nagy-Britannia, amelyek ezeknél jóval szigorúbb korlátokat állítottak fel önmaguk számára, mert úgy látják, ez szolgálja az érdekeiket. A deficit „erkölcstelen” kategória, hiszen megkérdezésük nélkül terheljük gyermekeinket ennek visszafizetésével.

– Biztos, hogy nincs az államnak annyi nagy programja, ami miatt akár a deficitet is érdemes felvállalni?
– Ez valóban vitakérdés, én úgy gondolom, nincs ilyen deficit. Több összehasonlítás is született, amely a magas állami beruházási hányaddal rendelkező gazdaságok teljesítményét hasonlította össze azokkal, ahol ez a szám alacsony, és nem találtak bizonyítékot arra, hogy az előbbi csoportban gyorsabb lenne a gazdasági növekedés.

– Említi, hogy nálunk is érdemes lenne törvénybe foglalt költségvetési szabályt hozni. Milyen kellene?
– Az egyensúlyi költségvetés előírása véleményem szerint hasznos lenne. Ezt persze nem holnapra kell kitűzni, de ha megállapodás születik erre, akkor meg lehet határozni egy olyan időpontot, amelyre a politikusok felkészülnek, és a bevezetés sikerrel járhat. Ez az államadósság csökkenésével is járna, és végül teljesen megszűnne.

– Ehhez azonban hozzá kellene nyúlni a nagy elosztórendszerekhez, és ettől a politika szemlátomást ódzkodik.
– Az elmúlt 15 évet nézve azért van ebbe az irányba mutató tendencia, hiszen az állami újraelosztás mértéke csökkent. Igaz, az utóbbi években ez a folyamat megállt, miközben a versenytársaink tovább járták ezt az utat: nyilvánvalóan nehéz megmondani a társadalomnak, hogy az állam túlvállalta magát, a versenyképességet szem előtt tartva nem tud ennyi feladatot ellátni, túl sok betarthatatlan kötelezettséget vállal magára – például a nyugdíj-, az egészségbiztosítás és az oktatás területén.

– Ezen megállapításoknak a súlyát gyengíti, hogy kormányzati pozícióban önt sem feltétlenül ezek az elvek vezették. A most fenntarthatatlannak ítélt nyugdíjrendszer reformja épp az ön pénzügyminisztersége idején fulladt le.
– Egyrészt van egy elvi és volt egy gyakorlati probléma. Elvileg az igaz, hogy az állam nem vállalhat magára ekkora feladatot, mert az elöregedési folyamat hosszú távon fenntarthatatlanná teszi a rendszert – ez egész Európában hatalmas robbanással fenyeget. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy még mindig nem túl jó a magán-nyugdíjpénztári rendszer, ennek már kialakulásakor sok hibája és hátulütője volt. Igazságos adórendszerre van szükség, ahol a terhelések viszonylag alacsonyak, de azokat mindenkinek be kell fizetni. A közös kosárból ugyanis mindenki kivesz valamit: a gyerekek oktatását, saját egészségügyi ellátását, használja az utakat, a közvilágítást, élvezi a közbiztonság nyújtotta előnyöket, és így tovább. Minél kevesebben járulnak ehhez hozzá, annál nagyobb terhek hárulnak rájuk, és ez visszafogja a gazdaság fejlődését. Azt hiszem, ezt el lehet fogadtatni, a magyar társadalom elég érett ehhez, az emberek többnyire józanul ítélik meg a gazdaság helyzetét. Igaz, a politikusok átlátszó, bárgyú trükkökkel gyakran próbálják őket befolyásolni.

– A monetáris politikáról is rendkívül végletesnek tűnő álláspontot foglalt el: a jegybank függetlensége még a koordináció szükségességét is tagadja a politikával.
– Az a jó monetáris politika, amely hosszú távon árstabilitást biztosít, és nem az, amelyik azzal foglalkozik, mekkora a foglalkoztatottság. Ez utóbbira ugyanis csak rövid távon van hatása. A koordinációról pedig érdemes annyit megjegyezni, hogy az utóbbi években minden kormányzattal kötött kompromisszum rosszul sült el. Abban igaza van, hogy talán a törvénynél némileg szigorúbban értelmezem a jegybanki függetlenséget, de azért a törvény elsősorban azt írja elő, hogy az árstabilitást biztosítsuk, és a kormány gazdaságpolitikájának támogatása csak ennek veszélyeztetése nélkül képzelhető el. Ilyen kompromisszumokat még én is el tudok fogadni. Ám azok, akik ma gyengébb árfolyamot, alacsonyabb kamatokat követelnek, többnyire nem veszik figyelembe a jegybank árstabilitási céljait.

– Milyen messze vagyunk az árstabilitástól, ami alapját jelenti az erős forintnak?
– Közel kerültünk az árstabilitáshoz, az idén jobban alakulnak az inflációs folyamatok, mint vártuk. Igaz, ebben egyelőre egyszeri hatások, a világgazdasági dekonjunktúra és az EU-csatlakozás hatásai is közrejátszanak. Úgy gondoljuk, hogy a gazdasági sajátosságok figyelembevételével 3 százalék körüli fogyasztói árindex felel meg az árstabilitásnak. Ennek elérését segítheti a 2006-ra tervezett áfacsökkentés árakra gyakorolt ideiglenes hatása is, hiszen ez nagyjából 1,2 százalékponttal lefelé tolja az inflációs rátát. Ez bennragadhat a várakozásokban. A 2006-os 3,5 százalékos célt egyébként nem töröljük el, de az említett hatást figyelembe véve durván 2,3 százalékos infláció mellett tekinthető teljesítettnek az inflációs cél.

– Ez a folyamatos 3 százalékos inflációs cél rögtön a következő évben módosulhat, hiszen a 2010-es euróbevezetés érdekében 2008–2009-ben ennél alacsonyabb árdinamikát kell felmutatni. Érdemes így belekezdeni?
– Biztosan okoz majd némi zavart, ezt azonban nem tudjuk elkerülni. Ezt az ellentmondást akkor próbáljuk majd feloldani, amikor kialakul, hiszen a maastrichti kritériumrendszerben meghatározott árstabilitási feltétel sem fix, így ma még keveset tudhatunk arról, hogy pontosan mekkora fogyasztói árindexet kell produkálnunk. Egyébként abban is bízom, hogy ha az unió felé sikerül bizonyítanunk az árstabilitás iránti elkötelezettségünket, akkor nem egy-két tized százalékponton múlik majd az euró bevezetése – ha egyébként a többi kritérium teljesül.

– Hitelesnek tekintheti a piac 2007 elején a 2010-es euróbevezetést?
– Elképzelhetőnek tartom, hogy a 2006-os választási év nem a költségvetés fellazításáról fog szólni, még akkor is, ha a korábbi évek tapasztalatai ezt az optimizmust nem támasztják alá. Kétségtelen, az eurózónába való belépésnek csak akkor van értelme, ha a költségvetés megnyugtató állapotban van.

1971–1976 között a tanulmányait az MKKE-n végzi.

1976–1977: az Állami Fejlesztési Banknál beruházási előadó.

1979–1987: az Állami Fejlesztési Banknál dolgozik különböző beosztásokban.

1987–1988: a Budapest Bank értékpapír-irodáját vezeti. 1989–1990: pénzügyminiszter-helyettes.

1990–1992 között a James Capel & Co. kelet-európai igazgatója.

1993–1995 között a Samuel Montagu Rt. ügyvezető igazgatója.

1995–1997: az MHB Rt. vezérigazgatója.

1996–1998 között a BÉT elnöke.

1997–1998: az ABN Amro Bank vezérigazgatója.

1998–2000 között pénzügyminiszter.

2001-től a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

1971–1976 között a tanulmányait az MKKE-n végzi.

1976–1977: az Állami Fejlesztési Banknál beruházási előadó.

1979–1987: az Állami Fejlesztési Banknál dolgozik különböző beosztásokban.

1987–1988: a Budapest Bank értékpapír-irodáját vezeti. 1989–1990: pénzügyminiszter-helyettes.

1990–1992 között a James Capel & Co. kelet-európai igazgatója.

1993–1995 között a Samuel Montagu Rt. ügyvezető igazgatója.

1995–1997: az MHB Rt. vezérigazgatója.

1996–1998 között a BÉT elnöke.

1997–1998: az ABN Amro Bank vezérigazgatója.

1998–2000 között pénzügyminiszter.

2001-től a Magyar Nemzeti Bank elnöke. -->