Hírek

2005.08.13. 07:41

Kispesten nem szálltak el a sikeres rajt örömétől

Tavasszal még megmaradásáért küzdött a Honvéd, most olyan rajtot vett, amire kevesen gondoltak. Az átszervezett kispesti csapat pontot szerzett Sopronban, és legyőzte a Ferencvárost.

Lázár Lajos

[caption id="" align="alignleft" width="98"] Dancs Roland, a Honvéd középpályása egyike a régieknek
[/caption]Edzőcserék, játékosok elküldése, pályagond jellemezte az elmúlt bajnoki évben a Honvéd együttesét. A nyári átigazolási időszakban is egy csapatra való játékos távozott. Új klubhoz szerződött Budovinszky, Erdélyi, Herczeg, Facskó, Hornyák, Szili, Vén, és nem jött vissza néhány mozambiki játékos sem. A helyükre kiszemelteknek – Alves, Tangara, a Békéscsabáról érkező Bozsovics és Udvari, a pápai Tóth, a szombathelyi Venczel, valamint a korábbi kölcsönkapus, a diósgyőri Takács – időre volt szükségük a beilleszkedéshez. Érthető, hogy nagy volt a bizonytalanság a Bozsik-stadionban. Kérdés volt az is, hogy a többségi tulajdonos, Piero Pini által kiválasztott új edző, az olasz Aldo Dolcetti mihez kezd majd az ismeretlen környezetben. A sikeres bajnoki rajt sok mindenre választ adott. A Sopronban elért döntetlen, majd a Ferencváros legyőzése azt jelzi, hogy rendeződhetnek a sorok.

– Tisztában vagyunk azzal, hogy az a két ellenfelünk, akik ellen négy pontot szereztünk, szintén átalakulóban vannak – nyilatkozta Szili Árpád, a klub ügyvezető igazgatója. – Éltünk a lehetőséggel, de ezek az eredmények azt is igazolják, hogy alapos munka folyik a csapatnál. Az igazi megmérettetés ezután jön, a harmadik fordulóban a Fehérvár vendégei leszünk. Ami a nyári szünetben eltávozott játékosainkat illeti, a többség közös megegyezéssel ment el. Egyedül a Sopronba igazolt Vén Gábor távozását sajnáljuk. Erősítési elképzelésünket nyolcvan százalékban sikerült megvalósítani. Terveink között szerepel még egy középpályás és egy csatár szerződtetése. Az igazoltak többsége viszont már eddig is bizonyított, a brazil Alves például a Fradi ellen átlagon felül teljesített. Hamarosan rendeződnek a svájci Delemont csapatától érkezett Abdou Tangara papírjai, és ő is bemutatkozhat a csatársorban.

A csapat vezetőedzője, Aldo Dolcetti is elégedett a két mérkőzésen szerzett négy ponttal. „Örülök az eredménynek, de annak még jobban, hogy a játékosok elfogadták a kemény munkát, amit diktálok nekik – mondta. – A sikeres rajt ellenére az a véleményem, még legalább két hónapra van ahhoz szükség, hogy olyan legyen a csapat, amilyennek elképzelem.”

Nincs viszont még végleges döntés a Bozsik-stadion ügyében. Az év elején elkezdődött tárgyalásokon elhangzott, hogy a kispesti önkormányzat tulajdonába venné, és ez óriási segítség lenne a Honvéd részére. A nyári szabadságok miatt elakadtak a tárgyalások, de a klub vezetői reménykednek abban, hogy szeptember elején felgyorsulnak azok. Elkészült egy minden részletre kiterjedő tervezet, és ha annak megvalósításában partner lesz az önkormányzat, akkor nem ismétlődhet meg hasonló helyzet, mint amilyen az év első hónapjaiban volt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!