Hírek

2005.08.09. 00:00

Manchester Hungary, Hungary!

Nem várnak a csodára a debreceni futballisták a Manchester United ellen. Tudják, hol a helyük, ezért azt vallják: csodára csak akkor van esély, ha kőkeményen megtesznek érte mindent.

Éber Sándor – Lázár Lajos

Közel háromórás út után tegnap délben megérkezett Manchesterbe, a Bajnokok Ligája-selejtező első mérkőzésére a Debrecen futballcsapata. A 110 személyes repülőgép fedélzetén a csapat tagjai mellett ott voltak a támogatók és a szurkolók közül hatvanan. Az angol városban 17 fokos hőmérséklet fogadta a magyar bajnokot. A délután pihenéssel és taktikai megbeszéléssel telt el, majd este, a mai derbi időpontjában – 21 óra 5 perc, a játékvezető a spanyol Luis Medina Cantalejo – az Old Traffordon vezényelt edzést Supka Attila.

– Nem érzem, hogy változtatni kellene a játékunkon, a közelmúlt eredményei azt mutatják, hogy egyre sikeresebbek vagyunk – mondja az edző. – Bízom benne, hogy a Manchester United ellen is folytatjuk jó sorozatunkat. Vasárnap még otthon megnéztük az ellenfél két bajnoki meccsének összefoglalóját, és kielemeztük a látottakat. Minden csapatnak akadnak hibái, de a Manchesternek sokkal kevesebb van, mint a Hajduk Splitnek. Remélem, hogy amit elképzelünk, amit tenni akarunk, hatásos lesz. Még akkor is, ha az Old Trafford hangulatáról nem véletlenül mondják, hogy maga a pokol.

A Hajduk Split elleni visszavágón Halmosi Péter két gólt szerzett, kettőt előkészített. A mai esélyekről pedig így beszél: „Nem mindig az a gárda jut tovább, amelyik favorit. Számtalanszor előfordult már, hogy egy leírt együttes meglepte a nagyot, és elbukott a sztárcsapat. Bízom magunkban, bízom a helytállásban, és tudom, csak ha mindent megteszünk a sikerért, akkor történhet velünk csoda”.

A Manchester United eddig hatszor találkozott magyar csapattal az európai kupákban. 1965-ben a Ferencvárosnak, húsz évvel később, 1985-ben a Videotonnak sikerült túljutnia az angol sztárcsapaton. Azóta újabb húsz év telt el, miért ne folytatódhatna a sorozat? Ha folytatódik, egymilliárd forinttal lesz gazdagabb a klub, azaz a tejjel-mézzel folyó Kánaánban találhatja magát a Loki. Az ígéret földjére való bejutáshoz a világ leggazdagabb klubját kell kivernie a csapatnak, azt a klubot, amelyik nem mellékesen – az Internazionale, a Milan és a Liverpool mögött – negyedik az aktuális klubvilágranglistán, májusban egyébként még az első volt. Az IFFHS – a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet – rangsorában a Debrecen nem szerepel.

Ezzel együtt érdemes álmodozni… A Bajnokok Ligája 32-es főtáblájára kerülve csak rajtpénzként 392 millió forintot kapna a DVSC az UEFA-tól. A négycsapatos csoportban, a hat mérkőzés meccspénze, azaz 468 millió forint további plusz. Az esetleges győzelmeket az európai labdarúgó-szövetség egyenként 78 millió forinttal jutalmazza, a döntetlenekért a győzelmi összeg fele jár. A pesszimistább – és valósabb – forgatókönyv szerint, ha a Loki elvérzik a Manchester Uniteddel szemben, akkor az UEFA-kupában játszik csoportmeccseket. Központilag itt nem osztanak pénzt, de a televíziós jogdíjakból akár százmilliós bevételt is kasszírozhat a klub, főleg, ha neves ellenfeleket kap. A magyar csapatok közül eddig csak a Ferencvárosnak sikerült bejutnia a BL-be – a kapott pénz eltűnése és felélése a magyar futball egyik legnagyobb talánya.

Az 1878-ban alapított, 1902-ben csődbe került Manchester United évek óta a világ leggazdagabb klubja. A 2003–2004-es szezonban több mint 60 milliárd forintos bevételt könyvelhetett el, olyan neveket maga mögött hagyva, mint a Real Madrid, a Milan, a Chelsea és a Juventus. Az árbevétel mellett 20 milliárd 405 millió forintos profitra tett szert az egyesület. Mindezt úgy, hogy közben elveszítette angliai hegemóniáját a Chelsea-vel és az Arsenallal szemben, legnagyobb kereskedelmi értékkel bíró sztárját, David Beckhamet pedig eladta a Real Madridnak. Talán még jelentősebb érvágás volt, hogy a klub gazdasági varázslója, az ügyvezető Peter Kenyon nem tudott nemet mondani a Chelsea orosz olajmágnás tulajdonosának, Roman Abramovicsnak.

A 15-szörös angol bajnoknak mintegy 94 millió szurkolója van a világon. Az Old Traffordon szinte mindig telt ház, mintegy 68 ezer fizető néző biztatja a Unitedet, ahogy ők mondják, a Vörös Ördögöket. A kétszeres BEK- és BL-győztes gárda óriási összegekre tesz szert a klub emblémájával ellátott termékekből, elsősorban a mezekből. Az Old Traffordon működő hatalmas United-shopban egy szürke hétköznapon is többen fordulnak meg, mint nálunk egy népszerűbb hazai bajnokin. 13,5 milliárd forint folyt be a kasszába az olyan szponzoroktól, mint a Nike vagy a Vodafone. A televíziós jogdíjakból, a fogadási üzletből, illetve a Premier League-től vagy az UEFA-tól szintén jelentős pénzeket kap a United.

A klub fogékony az újra, az elsők között nyitott az ázsiai piacra, már többször turnéztak Keleten, főleg a Beckham-őrületet kiaknázva. Ázsiában 40 millió, Kínában 20 millió szurkolója van a Unitednak, amely külön kínai internetes honlapot működtet. Idén a dél-koreai Pak Dzsi Szungot igazolták le a PSV Eindhoventől 1,4 milliárd forintért, de ennél nyilvánvalóan jóval több bevételük lesz feliratozott mezeikből a hárommilliárd lakosú földrészen. Pénzügyileg a Debrecen számít a legstabilabb és legnagyobb büdzsével rendelkező klubnak, a dokumentumok szerint 450 millió forintból gazdálkodhat. A Unitednek 133-szor nagyobb a költségvetése. A csapat legértékesebb játékosa Sándor Tamás, piaci értéke mintegy 250 millió forint. Az angoloknál Ruud van Nistelrooy ér a legtöbbet (9,9 milliárd), de a zűrös középhátvéd, Rio Ferdinand heti 4,3 millió forintos fizetésért küzdött (sikerrel) a klubbal. Az örökös edző, Ferguson Manchesterben évi 1,2 milliárd forintot keres.

A DVSC az egyetlen olyan társaság, amely nem vett fel hitelt a Magyar Labdarúgóligától. A város 26 százalékban tulajdonosa a Lokinak, amely üdítő kivétel a magyar élvonalban, ugyanis nincsenek tartozásai. A DVSC-nek 10 ezer 200 fős a stadionja, de Manchester ellen nem léphet fel benne a gárda, alkalmatlannak találták az UEFA ellenőrei. A magyar bajnok városa egyébként kimaradt a stadionrekonstrukciós programból. A Bajnokok Ligája csoportkörébe jutva a Loki kapna annyi pénzt, amelyből telne egy nemzetközi mérkőzésekre is alkalmas, korszerű stadionra. Nem maradna üresen.

Így látják a bukmékerek

Ladbrokes:

MU-győzelem 1/8

Döntetlen 11/2

DVSC-győzelem 11/1

MU-győzelemre:

1-0 6/1

2-0 5/1

2-1 8/1

3-0 6/1

3-1 12/1

3-2 33/1

4-0 6/1

4-1 12/1

4-2 100/1

Döntetlen:

0-0 12/1

1-1 12/1

2-2 33/1

3-3 80/1

Loki-siker:

0-1 16/1

0-2 66/1

1-2 40/1

0-3 100/1

1-3 100/1

William Hill

MU-siker 1,10

Döntetlen 6,50

Loki-siker 17

Sportingbet

MU-siker 1,09

Döntetlen 8,50

Loki-siker 21

Bet and win

MU-siker 1,65

Döntetlen 5,00

Loki-siker 3,10

Tippmix

MU-siker 1,10

Döntetlen 4,70

Loki-siker 8,00

0-1-es handikeppel

MU-siker 1,30

Döntetlen 3,30

Loki-siker 5,70

MU-győzelem 1/8

Döntetlen 11/2

DVSC-győzelem 11/1

MU-győzelemre:

1-0 6/1

2-0 5/1

2-1 8/1

3-0 6/1

3-1 12/1

3-2 33/1

4-0 6/1

4-1 12/1

4-2 100/1

Döntetlen:

0-0 12/1

1-1 12/1

2-2 33/1

3-3 80/1

Loki-siker:

0-1 16/1

0-2 66/1

1-2 40/1

0-3 100/1

1-3 100/1

William Hill

MU-siker 1,10

Döntetlen 6,50

Loki-siker 17

Sportingbet

MU-siker 1,09

Döntetlen 8,50

Loki-siker 21

Bet and win

MU-siker 1,65

Döntetlen 5,00

Loki-siker 3,10

Tippmix

MU-siker 1,10

Döntetlen 4,70

Loki-siker 8,00

0-1-es handikeppel

MU-siker 1,30

Döntetlen 3,30

Loki-siker 5,70 -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!