Hírek

2005.08.13. 00:00

Milliárdos hitelből javítanak utat Gödöllőn

Gödöllőn idén a közutak építésének biztosít elsőbbséget a képviselő-testület. A munkák fedezete egy egymilliárd forintos hitel. Ebben az esztendőben emelt szintű útjavítás történik majd az Akácfa, Csokonai, Dembinsz-ky, Dessewffy, Erdész, Esze Tamás, Észak, Fiume, Forint, Gébics és Hajnóczy utcákban.

L. M. A.

Emellett szintén sor kerül most a Magtár, Mohács, Rigó, Sas, Telep, Toldi Miklós és Zombor utcák javítására. A Szív utcai munkálatok során egyúttal a Csanak utca vízelvezetését is megoldják. A felújítási munkák együttes értéke meghaladja a kétszázhúsz-millió forintot. Aszfaltszőnyegezés lesz a Kazinczy körúton, valamint a Honvéd és a Batthyány utcákban. E munkákra 55 millió forintot költ a település vezetése.

Az idén a korábban eldöntötteken túl a következő csapadékvíz-elvezetéssel kapcsolatos kivitelezési munkákat végzik el: elkészül a Dárda utca – Szabadság úti csomópont kialakítása, a csőáteresz keresztmetszetének bővítésével, valamint a Balaton és a Sió utcák torkolatában és a Gébics utca végén lévő áteresz bővítése. Emellett sor kerül a Lá-zár Vilmos utcai támfallépcső megépítése is. Ez utóbbi munkák együttes értéke huszonötmillió forint.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!