Hírek

2005.08.05. 00:00

Rangosabb tétért játszhat a Postás

Az elnök óvatos volt, ám mint kiderült, lehetett volna magabiztos is. Rostás Gábor a meccs előtt beleegyezett volna abba, hogy a Postás-Matáv női asztaliteniszezői kis különbségű vereséggel térjenek haza az ETTU-kupa fináléjának első mérkőzéséről, ám a csapat idegenben 3–1-re legyőzte a spanyol Cartagenát.

Malonyai P.

Az elnöki „kívánalom” aztán a viszszavágón teljesült, ám a 3–2-es vereség nem osztott, nem szorzott, hiszen az első két egyest megnyerte a csapat, az 5–1-es összesítés pedig már kupagyőzelmet ért. Nem először, ugyanis 2000-ben és 2003-ban szintén magasba emelhették a trófeát a lányok. A logika – három, kettő, egy – azt követelné, hogy az őszszi szezonban ismételjen a gárda, ám erre nem lesz módja, ugyanis rangosabb tétért küzdhet majd.
– A most induló Bajnokok Ligájában játszunk majd, ami komoly erőpróba. Elsőre csak az lehet a célunk, hogy megkapaszkodjunk a nyolcas mezőnyben – mondja Rostás Gábor.
A Postásnak a B csoportban a TSV Busenbachhal (Tóth Krisztina klubja), a holland TTV Heerlennel (három kínai) és az osztrák ASKÖ Linzzel (egy kínai, egy hongkongi) kell megküzdenie. A csoportmeccsek után a helyosztók jönnek, ami azt jelenti, hogy az egész szezonban nélkülözhetetlen a jó forma.
És Európát követve kellenek a külföldi klasszisok is. A magyar csapatot nem kell félteni, hiszen a nyár elején leigazolta a kínai Csang Jing-jinget és a szerb-montenegrói Erdélyi Annamáriát (akinek a nővére, Szilvia már volt a klubnál), a kínai Li Csü, a német Lie Schöpp, Éllő Vivien, Kertai Rita és Lovas Petra pedig továbbra is erősíti a gárdát.
Gondot csak az jelent, hogy Rostás Gábor jogértelmezési vitába keveredett a szövetséggel a külföldiek játékjogával kapcsolatban. A részleteket mellőzve legyen elég annyi, hogy a testület – igazságügyminisztériumi és sporthivatali állásfoglalás ellenére – nem veszi figyelembe, hogy Lie Schöpp német, tehát uniós polgár, ezért más szabályok vonatkoznak rá, mint a többi külföldire.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!