Hírek

2005.08.06. 00:00

Rosszhiszemű lehetett a magyar segítő

Nem jutottak közelebb a megoldáshoz a vajdasági Horgoson januárban kivégzett Szalma-család ügyében nyomozó szerb és magyar rendőrök. Utóbbiak kizárólag a szerbek kérte adatokat gyűjthetik be, önállóan nem nyomozhatnak.

Szemán L.

Eddig legalább száz személyt hallgattak meg. Őket az áldozatokhoz fűződő esetleges vagy tényleges kapcsolatukról kérdezték. Ez legtöbbször a családfővel, Szalma Nándorral való kapcsolatot jelentette. Ő  vállalkozóként állandó magyarországi kapcsolatokkal rendelkezett. Ismerte például a szegedi Németh Zoltánt, akit 1997. november 2-án a bárja előtt robbantottak fel. A magyar nyomozók átnézték a merénylet aktáit. Meg tudták erősítetni a Szalma-Németh ismeretséget, és hogy Szalma rendszeres vendége volt Németh Delhi nevű bárjának. Ám nem találtak bűncselekményre utaló nyomot, adatot.
Meghallgatták a magyar nyomozók annak a hazai építőipari cégnek az illetékeseit is, akikről egy hónappal ezelőtt írt a szerb, majd a magyar bulvársajtó.
A lapok tényként kezelték, hogy Szalmáékat azért végeztették ki, mivel a családfő 600 millió forintért cserébe szerb-montenegrói üzleteket ígért az adott cégnek. A lapok szerint a magyar cégre és a 600 milliós vesztegetésre egy a szerb hatóságoknál jelentkezett magyar tanú hívta fel a figyelmet. Állítólag ő maga adta át a pénzt. Egy névtelenséget kérő magyar rendőrtiszt szerint a tanú valóban létezik, ám vélhetően rosszhiszemű. A szóba hozott cég, vagy bármely tulajdonosa, alkalmazottja esetében semmilyen adat nem merült fel arra vonatkozóan, hogy kapcsolatban állt volna Szalma Nándorral vagy a család bármely érdekeltségével.
A tiszt szerint az eddigi verziók közül még mindig a Szerbiában „megszokott alvilági adóztatás” a legerősebb. Szerbiában szokása a maffiának, hogy megadóztatja a jól működő vállalkozásokat. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!