Hírek

2005.08.17. 00:00

Sorozatgyilkos vallott rá

Lapunk megtalálta azt a magánnyomozót, aki körül felbolydult az élet a Fenyő-merénylet nyomozása kapcsán. A volt rendőrtiszt ellen hét éve még a bolti sorozatgyilkos is vallott.

Szemán László

„Akkor lennék hatalmas pszichikai nyomás alatt, ha bármi közöm lenne az ügyhöz. Mivel ez nincs így, nem is érzékelem, hogy bármilyen nyomás alatt lennék. Tény, hogy egykori és mostani környezetemből többeket is megkeresett a nyomozóhatóság.” Mindezt az a volt rendőrtiszt, ma – neve elhallgatását kérő – magánnyomozó mondta lapunknak, akire a Fenyő-merénylet felgöngyölítése során állítólag nyomást gyakoroltak. A volt rendőr a 90-es évek közepéig sikeres és elismert gyilkossági nyomozó volt, 1996-tól magánnyomozó.

A kecskeméti maffiaperben a furcsa, sőt időnként megmosolyogtató vallomást tevő együttműködő tanú, Szlobodan Sztojanovics is megemlítette a nevét. Mégpedig úgy, mint aki komoly rendőrségi kapcsolata volt a per elsőrendű vádlottjának, Radnai Lászlónak. Azt a fővárosi éjszakában csak Szlobóként emlegetett erős ember nem tudhatta, hogy a volt rendőr még kezdő nyomozó korában, 1976-ban, betörésért elfogta Radnait. A rendőrtiszt egyébként ma sem tagadja, hogy komoly kapcsolat- és információs rendszere volt a hazai és a nemzetközi alvilágban. Mint minden sikeres nyomozónak.

– A kecskeméti perben való felemlegetésem már része lehetett a lapunk által múlt szombaton megírt állítólagos „hatalmas nyomásnak”. Ezután a kapcsolati körömből valóban többeket faggattak az egykori kollégák. Volt munkatársam, akivel három éve váltak el útjaink, valóban poligráfban ült. Nyomoznak, teszik a dolgukat. Azt azonban nem értem, hogy minderre miért most kerül sor, és miért nem tették meg 1998. február 11. után – mondta a magánnyomozó.

Fenyő Jánost egyébként egy szerdán, kora este lőtték le a Margit körút–Margit utca sarkán. Három nap múlva bement a BRFK életvédelmi osztályára Erdélyi Nándor Milán, akit később a bolti sorozatgyilkosként ismert meg a közvélemény, és mások mellett a volt rendőrtisztre vallott. Erdélyi jegyzőkönyvbe mondta, hogy a Fenyő megölése előtti hétfőn a magánnyomozó irodájában szemtanúja volt Fenyő János megérkezésének, majd hallotta, amint a zárt ajtó mögött a magánnyomozó életveszélyesen megfenyegette a VICO-birodalom fejét. A magánnyomozót még Erdélyi vallomásának napján, hét végén beszélgetni hívták a rendőrök, majd tanúként is meghallgatták.

– Akkor is elmondtam nekik, most is megismétlem, talán háromszor találkoztam Fenyő Jánossal, ám egyszer sem az irodámban. Erdélyi az egyik dél-szláv kapcsolatommal valóban járt azon a hétfőn nálunk, de Fenyő nem. Javasoltam a volt kollégáknak, hogy hallgassák meg mind a nyolc munkatársamat, ám erre a mai napig nem került sor. Felháborítónak tartom, hogy egy sorozatgyilkos vallomása alapján engem és munkatársaimat megpróbálnak besározni – fejtette ki a magánnyomozó. Erdélyi Nándor egyébként a koszovói albán Acifi Nijazira is vallott. Nijazit az ő vallomása alapján gyanúsították meg Fenyő megölésével. Később azonban kiderült, hogy Erdélyi Nándor nem mondott igazat, Acifi Nijazi tisztázta magát.

Erdélyi Nándor és a két albán, akikre vallott

A bolti sorozatgyilkos vajdasági magyar Erdélyi Nándorról a saját ügyében ítélkező bíróság kimondta, hogy kóros nagyotmondó. Ezt akkor, 1998. február 14-én nem tudták róla, amikor jelentkezett a BRFK-n, hogy úgymond segítsen a Fenyő-gyilkosság kinyomozásában. Ekkor a magánnyomozó mellett a koszovói albán S. Meadra és Acifi Nijazira is vallott. Meadot le is tartóztatták, ám végül csak tanúként szerepelt az ügyben. Nijazi ellen körözést adtak ki, ám az albán ezt megtudva viszszajött Magyarországra, feladta, majd tisztázta magát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!