Hírek

2005.08.31. 00:00

Sulipolice a tanulókért

Iskolakezdéskor fokozott veszélynek vannak kitéve a szünidőt még nehezen kiheverő gyerekek az utakon. A rendőröket versennyel ösztönzik a kicsik minél eredményesebb őrzésére.

Tóth Tímea

[caption id="" align="alignleft" width="300"] A rendőrség ígéri: ettől a héttől az eddigieknél is jobban figyelnek a gyerekekre, akik az általános és középiskolák környékén közlekednek
[/caption]– Mi biztonságban tudjuk a gyerekeket, mert szeptemberben, reggel 8 óra előtt, valamint déltől kettőig rendőrök állnak az iskola körül – mondja elégedetten Nagyné Pozsár Katalin, a Kós Károly Ének-zenei Általános Iskola igazgatóhelyettese. – Ennek köszönhetően tavaly nem is volt baleset az iskolánál. Jobb lenne, ha ez nem csak egy hónapra szólna. Itt a Városmajor utcában ugyanis nagyon gyakran átmennek a piroson az autósok – teszi hozzá felháborodva.

Igaza lehet, hiszen tavaly 2455 gyermek sérült meg közúti balesetben. Közülük 39-en életüket vesztették. Tizennégy kisiskolást akkor ütöttek el, amikor átment a zebrán, vagy egyszerűen az utcán közlekedett. Két gyermeket kerékpározás közben sodortak el, huszonhárman pedig szüleik mellett haltak meg, utasként. Iskolakezdéskor erősödnek a gyerekekre leselkedő közlekedési veszélyek, hiszen a szünidőben felszabadult apróságok még kevésbé tudnak koncentrálni. A belügyminiszter ezért arra kérte a rendőrséget, szeptemberben fokozottan óvják a gyermekek biztonságát.

– Elsejétől rendőrök, illetve polgárőrök felügyelik a forgalmat minden olyan iskolánál és óvodánál, ahol veszélyt jelent a közlekedés a gyerekekre – közölte Lamperth Mónika. – Ezen túl hamarosan elkészül egy felmérés, amelyben megvizsgáljuk, melyik gyalogosátkelőknél indokolt biztosítani a rendőri jelenlétet. Bene László országos rendőrfőkapitányt arra kérem, hogy a rendőrtiszti főiskola végzős hallgatóit is vonják be az akcióba. Ez ugyanis 553 pluszrendőrt jelent az utakon.

A vezérőrnagy válaszul azt ígérte, hogy szemernyi toleranciát sem tanúsítanak majd a rendőrök az oktatási intézmények körül szabálytalankodó autósokkal szemben. A legszigorúbb büntetést szabják ki a törvénysértőkre. De mint kiderült, civileket is bevonnak a hatóságok a kicsik őrzésébe. – Budapesten elindult a sulipolice nevű program. Civil felnőttek bevonásával gondoskodunk a lakótelepi gyerekek biztonságáról – mondta a rendőrfőkapitány – Baranya és Békés megyében pedig felső tagozatos gyerekek is részt vesznek az iskolák körüli közrend biztosításában. Annak érdekében, hogy korlátozott látási viszonyok között is jól láthatóak legyenek a gyerekek, ötvenezer fényvisszaverő prizmát és harmincezer mellényt osztunk ki.

A rendőröket is ösztönözni próbálják a gyerekek fokozottabb őrzésére. Szeptember elsejétől november harmincadikáig versenyt hirdetnek a megyei rendőr-főkapitányságok. Azok a megyék, akik a legjobban megszervezik a gyermekbaleset- megelőző akciókat, új traffipaxos autót és egy csúcsteljesítményű motort kapnak jutalmul.

Oktatókönyvet kapnak az általános iskolások

Komáromi Endre, az ORFK osztályvezetője elmondta, hogy az Országos Baleset-megelőzési Bizottság 120 ezer üzenőfüzetet oszt szét az elsősök között. Ezekben játékosan hívják fel a gyerekek figyelmét a közlekedés veszélyeire. A felső tagozatosoknak 100 ezer darab Sulizsaru című kiadványt készítettek, amely már komolyabban foglalkozik a közlekedésbiztonsági kérdésekkel. Ötven-ötven ezer órarendet és közlekedési helyzetekre figyelmeztető matricát juttatnak el az iskolákba. A pedagógusokat közlekedési foglalkozások megtartásához segítséget nyújtó naplóval látják el.

Ötven-ötven ezer órarendet és közlekedési helyzetekre figyelmeztető matricát juttatnak el az iskolákba. A pedagógusokat közlekedési foglalkozások megtartásához segítséget nyújtó naplóval látják el. A rendőrség ígéri: ettől a héttől az eddigieknél is jobban figyelnek a gyerekekre, akik az általános és középiskolák környékén közlekednek -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!