Hírek

2005.08.08. 00:00

Túl sokáig tart a gázszünet

Tízből kilenc belvárosi régi épületben szivárognak kisebb-nagyobb mértékben a vezetékek. Ez akkor derül ki, amikor a Főgáz cseréli a gázcsöveket az utcában.

Tóth Tímea

[caption id="" align="alignleft" width="297"] A fővárosban élők sem örülnek annak az időszaknak, amikor a gázvezetékeket cserélik. Emiatt ugyanis sokáig meleg víz nélkül maradnak.
[/caption]A belvárosban szinte mindenhol számítani kell kisebb-nagyobb gázszünetre és tízezres nagyságú kiadásra, ahol a Fővárosi Gázművek Rt. cseréli a közterületi gázcsöveket. Ilyenkor ugyanis majd minden esetben kiderül, hogy gond van a házban futó vezetékekkel is. Ezek javítása pedig a lakástulajdonosok feladata. Jelenleg negyven budapesti épületben nincs gázszolgáltatás. Ezer lakás több ezer lakója kénytelen nélkülözni a meleg vizet és a hazai kosztot. Van, ahol már több mint egy hónapja.

A Csanády utca 11. számú házban élők július 17–e óta várnak arra, hogy az életük újra visszatérjen a normális kerékvágásba. A rendkívüli helyzet miatt összehívott lakógyűlés jegyzőkönyvéből kiderül: a gondnoki lakásban történt gázszivárgás miatt kellett elzárni a gázt a 1930-as években épült ház mind a 31 lakásában. Ez az előírás. Ha csupán egy lakásban találnak problémát, az gyorsan, akár egy nap alatt is orvosolható. Itt azonban minden lakásban gond volt. – Valamennyi lakásban ki kellett cserélnünk a gázfőcsapot, mert az üzemi nyomás 0,25 báron történik, a javítások után hatóságilag előírt nyomáspróbát azonban 1 bár nyomással kell elvégeznünk. Ezt a régi házakban lévő csapok nem bírják el – mondja Kormos László, a kivitelező Multiflex Bt. igazgatója. – Néhány lakót nem tudtunk elérni, sokakat a kocsmából kellett rendszeresen elővadásznunk. Ezért húzódtak el a munkálatok. Szerdára azonban átadjuk a munkát a Főgáznak ellenőrzésre, és ha minden jól megy, még aznap lesz gáz a házban.

A Csanády utca másik öt házában azonban csak most kezdődik a sötét középkor. A Fővárosi Gázművek Rt. cseréli az utcában a csöveket, és az új vezetékek beüzemelése előtti ellenőrzéskor itt is fény derült a házakban futó vezetékek, csapok elavultságára. – A belvárosban tíz házból kilenc esetében ki kell cserélni a főcsapot és a vezeték egy részét, ha az utcában gázcsőcsere zajlik – magyarázza sokéves tapasztalata alapján az igazgató, aki egyben a Magyar Épületgépészek Szövetsége Budapesti Szervezetének elnöke is. – A nagy nyomás miatt ilyenkor a legkisebb szivárgásokat is megtaláljuk. És valamennyit ki is kell javítanunk.

Ez átlagosan harmincezer forintos költséget jelent lakásonként, de persze az összeg függ a kivitelezőtől és a kicserélt cső mennyiségétől is. Az viszont, hogy meddig húzódik el a munka, Csallóközi Zoltán, a Főgáz Rt. igazgatója szerint elsősorban két tényező függvénye. – Általában két hétig tart egy ilyen felújítás. Az idő általában azzal megy el, amíg a közös képviselők kiválasztják az ideális vállalkozót. Az esetek nyolcvan százalékában az is hátráltatja a munkát, hogy a házaknak nincs pénzügyi fedezetük kifizetni a kivitelezőt. Azok a lakóközösségek vannak jobb helyzetben, ahol létrehoztak felújítási alapot.

A közterületi gázvezeték-felújítás nyáron zajlik, ebben az időszakban számítani kell arra, hogy elvégzik – az egyébként törvényben előírt – öt évenként szükséges felülvizsgálatot. És persze hibát is találnak.

Évente harmincöt kilométer vezetéket újítanak fel

A Fővárosi Gázművek Rt. évente harmincöt kilométeres szakaszon végzi a gázvezetékrendszer rekonstrukcióját. Általában májustól szeptemberig folynak a munkálatok. Idén a legjelentősebb közműépítések a Bajcsy-Zsilinszky út Nyugati és Deák tér közötti szakaszán, valamint a Budafoki út, Dombóvári út és Hengermalom út közötti szakaszán történnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!