Hírek

2005.08.10. 00:00

Visszavonulhat a hadsereg a Zengőről

A Honvédelmi Minisztérium (HM) a szerződés felbontásáról tárgyal azzal a pécsi céggel, amely a Zengőre tervezett lokátorállomás kivitelezési munkáit elnyerte. Bocskai István, a HM kommunikációs igazgatója lapunknak elmondta, hogy erre azért van szükség, mert az már biztos, hogy nem az eredeti tervek szerint épül meg a bázis.

Máté B. – Izing A.

A szaktárca közben azt vizsgálja, van-e lehetőség arra, hogy a cég közbeszerzési eljárás nélkül újabb megbízást kapjon, és új helyszínen építsen lokátort. A minisztérium ugyanis ezzel tudná elkerülni a több százmilliós kártérítési kötelezettségét. Bocskai István közölte, hogy a lehetséges helyszínek között a Hármas-hegy és a Tolna megyei Mórágy mellett még a Zengő is megtalálható. A HM már jelezte az atlanti szövetségnek, hogy 2006-ig nem épül meg a zengői bázis. A NATO egyelőre türelmes, belement a halasztásba, s nem kérték vissza az építkezésre szánt pénzt. Herbert Tamás, a Civilek a Zengőért Mozgalom képviselője leszögezte: nem tartják elfogadhatónak, ha a Zengő helyett más védett területet jelölnek ki a lokátor megépítésére.

Sólyom László köztársasági elnök tegnap a Sándor-palotában fogadta az őt jelölő Védegylet munkatársait. Jávor Benedek szóvivő és Vay Márton munkatárs részvételével megtartott találkozón is a mecseki csúcs ügye volt a legfőbb téma. Az államfő elfogadta a civilek Zengő-hétvégére szóló meghívását. Sólyom a Védegylet munkatársainak azt ígérte: szorgalmazni fogja, hogy a honvédség megfelelő helyet keressen a radarnak.

A Sándor-palotába kerékpáron érkező Vay Márton, a Védegylet munkatársa kifogásolta, hogy a palota mellett nincs kerékpártároló. A köztársasági elnök teendői között rögzítette Vay panaszát, és intézkedést ígért.

Máté B. – Izing A. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!