2005.10.01. 00:00
Börtönbuli a Gödör Klubban
A kopasz, bivalyerős jegykezelő kegyesen beengedi az érkezőket, a távozni vágyóknak azonban tizenegyig útját állja.
[caption id="" align="alignleft" width="320"] A szintetizátor, a basszusgitár és a dobok együttes dübörgésétől berezonált a föld és a falak is. A föld alatt nem kellett visszafogni a hangerőt, aminek nagyon örültek a zajkedvelő fiatalok.
[/caption]– Szervezői utasításra 11-ig nincs ki- és bemászkálás! Ha egyszer bemész, akkor addig nem engedünk ki – közli ellentmondást nem tűrő hangon a morcos biztonsági őr. Majd kíváncsian beletekint a táskámba, alkoholtartalmú italt, üveget, bármilyen veszélyes vagy fegyvernek minősülő tárgyat keresve. Mivel csak tollat, jegyzetfüzetet és pénztárcát talált, így kegyesen beengedett az Erzsébet téri Gödör Klub föld alatti bunkerébe.
A kijárási tilalom mindenesetre általában a börtönökre, és nem a szórakozóhelyekre volt eddig jellemző. Bár lehet, hogy az eredetileg a Nemzeti Színház számára kiásott gödörbe pótmegoldásként telepített klub új divatot teremt, s ezentúl mindenhol fogva tartják majd a vendégeket. Akik amúgy még ezer forintot is fizetnek mozgásszabadságuk csorbításáért. Bár megfontolandó ötlet lehetne az egyik fogoly elképzelése, miszerint beszélgetni csak éjfélig lehetne.
A kulturális központként is emlegetett hely koncert előtti hangulata kollégiumi társalgó pangására emlékeztet. Látványosan unatkozó fiatalemberek egyéb izgalmas program híján mély hallgatásba süllyedve bámulják az újonnan érkezőket. Akik jönnek is szép számban, hiszen az este folyamán a Tanutuva és a Korai Öröm névre elkeresztelt együttes is színpadra lép. Néhányan megunják a semmittevést, és kalandtúrára indulnak a körfolyosón. Cigifüstben gázolva haladnak az ingerszegény környezetben. Néhány percig nézik a csocsóasztaloknál kibontakozó küzdelmet, de végül rájönnek a játék értelmetlen voltára. Majd remek kezdeményezéssel szembesülnek. A ruhatári szolgáltatás kétségkívül fontos, bár ezen az estén leginkább csak a helyet foglalja. A srácok is így tesznek, letelepszenek a mostanában egyre több helyen felbukkanó óriásbabzsákra.
– Nemrég jöttem rá, hogy mi zavar a legjobban. A barátaim szoktak elrángatni ilyen helyekre, így az unatkozás már nem ér váratlanul. Lehet, hogy furcsán hangzik, de nekem hiányoznak az ablakok. Az alacsony plafon miatt úgy érzem magam, mint akit élve elföldeltek – mondja Huszár Imre, miközben a legkényelmesebb heverési pozíciót keresi.
A koncert kezdetét iszonyatos erővel indító basszusgitár jelzi. Dübörög a hangfal, a rezgést a föld és a falak is átveszik. Táncolás címszóval térdhajlítást, fejbiccentést és törzsdöntést mutatnak be az igényes zenére mindig vevő fiatalok. Az Erzsébet téren lévő mesterséges tó alatti színpadot hipnotizáltan bámulják, holott azért a Tanutuva nevű formációnál létezik tehetségesebb banda is. Ennek ellenére néhányan önfeledt pogózásba kezdenek, ugrabugrálásukkal próbálva feltüzelni a passzív közönséget. Missziójuk azonban nem vezet sikerre, hiszen a többség szemlátomást egyelőre nem tud mit kezdeni a túlságosan is alternatív zenével. Az értelmesebb kisebbség szembe megy az árral, s a hátsó falnak támaszkodva ül és türelmesen várja a következő fellépőt. – Képtelen lennék ilyen zenére táncolni, bár inkább zajt kellett volna mondanom. Olyan helynek tartom ezt, ahová mindössze évente egyszer vagy kétszer érdemes csak eljönni. Tapasztalatszerzésre mindenképpen alkalmas, és a lányok természetesen itt is szépek – mondja barátnőjét átkarolva Dancs Tamás. A biztonsági őr állta a szavát, s tizenegykor mindenki szabadon távozhatott. Így még pont el lehetett érni az utolsó metrót.
Szokásos árak
Kávé: 190 FtHosszúkávé: 220 Ft
Tejeskávé: 260 Ft
Coca cola (1 dl): 90 Ft
Almalé (1 dl): 120 Ft
Tea: 160 Ft
Soproni Ászok (0,5 l): 320 Ft
Kaiser (0,5 l): 450 Ft
Zipfer (0,5 l): 450 Ft
Szóda (1 dl): 25 Ft
Sajtos szendvics: 300 Ft
Hosszúkávé: 220 Ft
Tejeskávé: 260 Ft
Coca cola (1 dl): 90 Ft
Almalé (1 dl): 120 Ft
Tea: 160 Ft
Soproni Ászok (0,5 l): 320 Ft
Kaiser (0,5 l): 450 Ft
Zipfer (0,5 l): 450 Ft
Szóda (1 dl): 25 Ft
Sajtos szendvics: 300 Ft A szintetizátor, a basszusgitár és a dobok együttes dübörgésétől berezonált a föld és a falak is. A föld alatt nem kellett visszafogni a hangerőt, aminek nagyon örültek a zajkedvelő fiatalok. -->