Hírek

2005.09.10. 00:00

Három megyében fosztogattak a butikok rémei

BAMA


Móron egyenként fogdosta össze a rendőrség azt a négytagú oroszlányi bandát, amely három megyében is fosztogatta a butikokat. A városi rendőrkapitányságra egy Béke utcai butikos hölgy jelentette be, hogy két ismeretlen – egy nő és egy férfi – „valószínűleg meglopta”. Három darab, egyenként hatezer forintot érő ruhanemű tűnt el az üzletből. Egy tanú látta, amint a páros egy Opellel távozott. Előbb az autót, majd a párt találták meg.
Az Opelból előkerültek a butikból eltűnt ruhák vállfái. A közelben két gyanús férfi sétálgatott. Kiderült, hogy oroszlányiak és a párhoz, valamint az autóhoz is közük van. A pár beismerte a Béke utcai lopást. Arra hivatkoztak, hogy családjuk eltartása miatt kénytelenek lopni. Egy bokorból előkerült az ellopott három ruha. Bevallották, hogy egy másik móri butikból is loptak már aznap, valamint a héten Kapuváron két üzletből, Csornán és Komáromban egy-egy butikból szintén. n Szemán L.

Ezek is érdekelhetik