Hírek

2005.11.17. 18:30

Életveszélyes fűtési szezon

Használhatatlan kémények százezreivel és hárommilliónál is több elavult gázkészülékkel kezdték meg a magyar háztartások az idei telet.

Braunmüller Lajos - Vég Márton

Tíz perccel nyolc óra előtt érkezem a budapesti Munkás utca 4. szám elé, így még nincsenek itt a kéményseprők. Várakozás közben próbálok felkészülni az előttem álló kalandra. Ugyanis kimondottan óvatos (vagy gyáva) természet vagyok, ezért viszonylag ritkán mászkálok háztetőkön. Most azonban muszáj lesz, ha elkísérem munkájukra a kéményseprőket. A környék templomai jelzik a nyolc órát, amikor két tetőtől talpig feketébe öltözött harmincas férfi fordul be a sarkon. Mester János három éve, míg idősebb kollégája Svébás Attila már tizenöt éve űzi embertpróbáló mesterségét.

– Kicsit alul van öltözve fiatalember, odafenn jó néhány fokkal hűvösebb van ám – bátorít János, miközben a liftre várunk. Az ötödiken szállunk ki és a gangra kilépve azonnal beigazolódik ez az állítás. A hőmérő higanyszála csak néhány vonallal lehet a fagyáspont felett. Attila mutatja az utat a tetőre, mögötte fagyoskodom én, hátulról János biztosít. – Naponta 70–80 ház kéményeit ellenőrizzük. Délelőtt a kötelezően előírt éves átvizsgálást csináljuk, ebédszünet után pedig lakossági hívásokra megyünk ki – vázolja a napi menetrendet Attila. A padlásajtót rozsdás kulccsal nyitja ki, törött cserepeken lépkedünk a létráig.

– Hát ezen kellene felmászni. Kicsit inog, de eddig még soha nem dőlt el – nyugtat meg János. Mire a mondat végére ér, társa már a létra utolsó fokán állva néz ki a tetőre. A tízméteres létrán bátran indulok el, féltávon azonban halk reccsenést hallok, szemembe forgács hullik. Kapkodni kezdek, mozdulataimban egyre kevesebb a tudatos elem. A tetőre szűk résen átpréselődve jutok ki, ilyenkor szakadnak a kabátok, nadrágok. Karizommal kell kinyomnia magát az embernek. A láb már nem éri el a létrát, ha az erő elhagy minket, akkor a balesetin térünk magunkhoz.

– Többek között ezért kevés a női kéményseprő – fogad kacagva Attila. János macskaügyességgel terem mellettem, és rögtön az első kéményhez lép. – Iszonyú a hideg, de így is szerencsésnek mondhatjuk magunkat. – Ez semmi! Nekünk szélben, hóban, fagyban is fel kell ide jönnünk. – szögezi le Attila. A kémények között deszkapalló vezet, vékony fémkorlát véd a lezuhanástól. Némelyik füstölőt azonban csak a cserepeken egyensúlyozva lehet elérni. – Az a legrosszabb, amikor minden jeges idefent. Akkor tényleg életveszélyes. Az egyik kollégám alatt egyszer beszakadt a korhadt palló, szerencsére néhány töréssel megúszta – meséli tovább.

A kéményeket vasgolyóval ellenőrzik, amit egy közel harminc méter hosszú kötéllel eresztenek le. Ha megakad, akkor van a baj. A tömődést okozó vakolatot, esetleg téglákat szerencsés esetben a lakások felől megközelítve el lehet távolítani, de néha csak visszabontás a megoldás. – A legfontosabb, hogy jól szeleljen a kémény, különben a füst másfelé talál magának utat, amiből tragédia is lehet – figyelmeztet Attila. Miután mindhárman csonttá fagytuk, a lefelé indulás mellett döntünk. Az utcára megkönnyebbülve lépek ki, örülök, hogy túléltem. – Holnap megint jössz? – kérdi elváláskor Attila.

Alkalmatlan kémények Magyarországon több százezer rossz állapotú és csaknem százezer kifejezetten életveszélyes kémény van. Minden kéménysepréssel foglalkozó cég felelősséggel tartozik az illetékességi területén található összes kéményért. A jogi előírás szerint évente legalább egyszer ellenőrizniük kell a fűtési rendszert. Sok helyen azonban a megadott, előre jelzett időpontban nem tartózkodik senki otthon, aki beengedhetné a kéményseprőt – az elmúlt évek tragédiáinak hátterében gyakran éppen ez állt.

A kémények jelentős része ráadásul egyáltalán nem felel meg a mai fűtési szokásoknak, hiszen a régebbi házaknál a füstelvezetők még fa- illetve széntüzelésre lettek kialakítva. A vezetékes gáz égésekor azonban sokkal több nedvesség keletkezik, amely kátrány formájában lerakódik a kémények belső falára. Ez szélsőséges esetben dugulást, és ezáltal tragédiát okozhat. A megoldás a kémények bélelése, a megfelelően átalakított füstelvezetőt egyszerű karbantartani. A frissen bélelt kéménnyel is lehet azonban probléma, hiszen a szén-monoxid visszaszivárgásához elég egy elpusztult madár teteme, amely a kéménybe kerül.

Minden tizedik gázkészülék életveszélyes
Szakértők szerint a hazai, több mint tízmillió gázberendezés legalább egyharmada elavult. A tűzhelyek, konvektorok, falikazánok legkevesebb 10-15 százaléka biztonságtechnikai szempontból, 30-40 százalékuk pedig energetikai szempontból hibás – áll a Magyar Épületgépészek Szövetségének közleményében.

Egy január óta érvényben lévő jogszabály szerint ötévente kötelező lenne minden fogyasztónak szakemberrel átnézetni gázkészülékét. A gázkészülékek, valamint az égés feltételeinek ellenőrzése nem csak kötelező, de javasolt. A fűtésrendszer hibájából eredő károk, tragédiák esetén ugyanis nem fizetnek a biztosítók, ha a fogyasztó nem tudja igazolni, hogy legalább ötévente átnézeti szakemberrel a rendszert. Egy ilyen, mindenre kiterjedő ellenőrzés egy átlagos lakás esetében nem kerül többe tízezer forintnál.

Horváth Zoltán, a gázkészülék-szervizeléssel foglalkozó H&H 2023 Kft. tulajdonosa szerint egyenesen életveszélyes minden tizedik magyarországi gázberendezés. A tragédiák legfőbb oka, hogy az emberek – kevés kivételtől eltekintve – egyáltalán nem törődnek a gázkészülékeikkel, amíg az nem okoz látványosan gondot, vagy az ezermester szomszéddal nézetik meg a konvektort, ahelyett, hogy szakemberre bíznák a dolgot. Horváth Zoltán szerint évente ajánlatos ellenőriztetni nem csak a konvektorokat vagy a kazánokat, hanem azt is, hogyan jut be elegendő levegő a lakásba. Az utóbbi néhány évben elterjedt, korszerű nyílászárók gyakran túl jól zárnak, és nem biztosítanak elegendő oxigént az égéshez. Egy átlagos falikazán 20-30 köbméter levegőt igényel óránként, amit a lakásból szív el. Tehát már új ajtók, ablakok vásárlásakor is érdemes kikérni szakember véleményét.

A jól szigetelt lakás olyan, mint egy légmentesen záródó doboz, amelyből csak a kéményen át juthat ki bármi. Ezért külön veszélyforrást jelentenek a pára-, illetve szagelszívók, amelyek a ledunsztolt lakásból nagy teljesítménnyel szívnak el levegőt, és így gyakran visszaszívják a kéményből is a füstöt. Horváth Zoltán azt javasolja, hogy a nagy – például karácsonyi – főzések idején, amikor gyakran használjuk ezeket a ventillátorokat, minden alkalommal nyissunk ki egy ablakot. Nem elég az sem, hogy az utóbbi években forgalmazott és beszerelt készülékekben már van füstgáz-visszaáramlást érzékelő műszer. Ez ugyanis csak a kéményből visszaszivárgó szénmonoxidot jelzi, ám a szennyeződött, nem megfelelően karbantartott berendezésnél már alul, a lakásban kiszivárog a mérgező gáz.

Tízezer forint az élet ára
A szénmonoxid-mérgezés megelőzésére számtalan jelzőkészülék szolgál. A hazánkban forgalmazott CO-riasztók árai között azonban jelentős eltérések mutatkoznak. A legolcsóbb, boltban megkapható darabok 10 ezer forint körül kezdődnek, de kapható olyan is, amelyik százezernél többe kerül. Egy átlagos lakásban élő családnak azonban nem szükséges ilyen sokat költenie erre. Megbízható jelzőműszert már 15-20 ezer forintért megkaphatunk. Ez képes ellátni egy 80-100 négyzetméter alapterületű, átlagos belmagasságú lakásban élő család védelmét – mondta el lapunknak Galambosi József, egy CO-riasztókat forgalmazó vállalkozás tulajdonosa.

Természetesen ennél valamivel olcsóbb készülék is megfelelő lehet, ha kisebb lakásba szánjuk. A tízezer forintnál olcsóbb műszerek azonban majdnem biztosan megbízhatatlanok, ilyenekre nem érdemes költeni. Persze léteznek 30-35 ezer forintos műszerek is. Ezek már digitális riasztók, és pontosan naplózzák a mért eredményeket. Így ellenőrizhető, hogy nem volt-e szénmonoxid-szivárgás akkor, amikor nem voltunk otthon. Ha a gép rögzített ilyet, már jelezheti, hogy valami baj van. A 100 ezer forintnál drágább műszerek elsősorban ipari felhasználásra, vagy nagyobb iradák védelmére szolgál. Az ilyen riasztók a megfelelő határértéknél szirénával és fénnyel jeleznek, a gáz további szivárgása esetén pedig automatikusan kikapcsolják a fűtést.

Hova tegyük a CO-riasztót?

A szénmonoxid riasztók elhelyezésekor fontos körültekintően eljárni, azok ugyanis csak akkor mérnek biztonságosan, ha megfelelő helyre rakjuk őket. Nem mutat valós értéket, és így nem is nyújt biztonságot a műszer, ha ventillátor közelébe rakjuk, függöny, vagy bútor mögé helyezzük. El kell kerülni azt is, hogy - például egy fűtött műhely esetében - olaj, vagy por kerüljön a műszerbe, mert ez szintén becsaphatja a gépet.

Fontos, hogy baj esetén a lakás legtávolabbi részében is jól hallható legyen a jelzősziréna (bár a legtöbb riasztó elég hangosan, 85 decibellel jelez). Nem szabad továbbá a műszert olyan helyre tenni, ahol 5 foknál hidegebb, vagy 38-40 foknál melegebb van, így nem szerencsés közvetlenül a tűzhely mellé tenni sem.

Fűtési szezon biztonságban

- Mindenképp legyünk otthon, amikorra a kéményseprő érkezését jelezte

- Béleltessük ki a kéményünket

- Legalább ötévente nézessük át gázkészülékeinket szakemberrel

- Új nyílászárók beépítésénél is kérjük ki szakértő véleményét

- Ha a páraelszívót működtetjük, mindig nyissunk ki egy ablakot is

- Szánjunk pénzt egy megbízható szénmonoxid-jelző készülékre

Fontos, hogy baj esetén a lakás legtávolabbi részében is jól hallható legyen a jelzősziréna (bár a legtöbb riasztó elég hangosan, 85 decibellel jelez). Nem szabad továbbá a műszert olyan helyre tenni, ahol 5 foknál hidegebb, vagy 38-40 foknál melegebb van, így nem szerencsés közvetlenül a tűzhely mellé tenni sem. Fűtési szezon biztonságban - Mindenképp legyünk otthon, amikorra a kéményseprő érkezését jelezte

- Béleltessük ki a kéményünket

- Legalább ötévente nézessük át gázkészülékeinket szakemberrel

- Új nyílászárók beépítésénél is kérjük ki szakértő véleményét

- Ha a páraelszívót működtetjük, mindig nyissunk ki egy ablakot is

- Szánjunk pénzt egy megbízható szénmonoxid-jelző készülékre -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!