Hírek

2005.11.24. 17:13

Kórháznál robbantottak Irakban

Legalább harmincan, többnyire iraki civilek estek áldozatul egy Bagdadtól délre, egy kórház előtt történt robbantás következtében. Az amerikai hadsereg közlése szerint Mahmudija városában egy gépkocsival követtek el öngyilkos támadást.

BAMA

Közben döbbenetes részleteket közölt az iraki börtönállapotokról a BBC brit tévécsatorna. A riportban az egyik fogoly elmesélte, hogy drótkorbáccsal verték a hátát, aztán beszórták sóval. Egy másik fogvatartott azt mondta el, hogy a fegyőrök megpróbálták letépni a lábkörmeit. A BBC beszámol arról is, hogy Bagdadban földalatti bunkerre bukkantak, amelyben 170 ember sínylődik. Valamennyi éhezik, és testükön kínzások nyomai láthatók. A sajtójelentések után a foglyokat elvitték a bunkerből, a nyomok azonban még láthatók. Egy iraki tábornok elismerte, hogy egyes esetekben előfordult sós vallatás, s hogy néhány fogoly hasmenéssel küszködik. Egy másik börtönben többen is megerősítették, hogy árammal sokkolták a nemiszervüket; eközben a foglyok olyan sokan voltak a helyiségben, hogy egyeseknek még ülőhely sem jutott, nemhogy ágy.

Az amerikai hadsereg az elmúlt héten kutatóakciót indított, miután a hozzátartozók fiatalemberek eltűnésére panaszkodtak. Vasárnap a katonák több iraki börtönt találtak, bennük rossz állapotban lévő foglyokkal, akiknek testén látszottak a kínzások nyomai. A felfedezés az Abu-Graib börtönre emlékeztet, ahol amerikaiak aláztak meg iraki foglyokat - írja a The Times camű brit lap.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!