Hírek

2006.02.28. 15:42

Pártvetélkedő: ki szereti jobban a nyugdíjasokat?

É. S.

Tovább folyik a vérre menő küzdelem a nyugdíjasok szavazataiért az MSZP és a Fidesz között. A szocialisták közleménye szerint a Fidesz félre akarja vezetni az embereket, amikor azt állítja, hogy 2003. februárjában „úgy támogatták a 13. havi nyugdíj bevezetését, hogy nemmel szavaztak rá’. A 14. havi nyugdíjjal pedig azt akarja a nagyobbik ellenzéki párt elérni, hogy vegyék el a 13. havi nyugdíj egy részét. A szocialisták szerint ők úgy segítik a nyugdíjasokat, hogy visszaadják nekik a Fidesz által elvett 19 ezer forintot, bevezették a 13. havi nyugdíjat, amelyet egyébként 44,3 százalékkal emeltek, s megszüntetik a nyugdíjrendszer igazságtalanságait.

A Fidesz támogatta a 13. havi nyugdíj bevezetését – jelentette ki közleményében Soltész Miklós, a Fidesz családpolitikai programszóvivője. A szavazásban azonban azért nem vettek részt, mert a törvénycsomag a szociális törvénynek az egyházi intézményekre hátrányos módosítását is tartalmazta, ami alkotmányossági problémákat vetett fel. A Fidesz frakció azonban megszavazta a 13. havi nyugdíj folyósítására vonatkozó törvényt 2004 áprilisában. Soltész azt javasolja a szocialistáknak, hogy a félelemkeltés helyett inkább támogassák a 14. havi nyugdíj bevezetését.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!