2006.03.31. 16:05
Egy digitális stúdió húsz éve
Buzz Lightyear a Toy Story-ból, Sulley, a Szörny Rt. kedves óriása, Némó vagy a Hihetetlen család Mr. Irdatlanja csak néhány azok közül a figurák közül, akiket a huszadik évfordulóját ünneplő Pixar keltett életre.
A Pixar első filmje pontosan húsz évvel ezelőtt készült egy öntudatos lámpáról, Luxo Jr-ról. Azóta az animációs filmek hősei betörtek Hollywoodba is, bár ebben a világban nincsenek klasszikus értelemben vett sztárok, hiszen a vörös szőnyegen nem a kedves kis figurák, hanem rajzolók, rendezők és programozók vonulnak fel a díjakért. A számítógépes animáció világa persze nem mindenkit varázsolt el. Az ellentábor a hagyományos, kézzel rajzolt rajzfilmekre esküszik. A Pixar szakemberei szerint a számítógépes animáció sem "magától" készül, hiszen a számítógépet ugyanúgy művészek vezérlik. Az alkotói folyamatban, mielőtt a számítógép akcióba lépne, a rajzolók csaknem 50 ezer rajzot készítenek, s csak ezek után jön a színes vázlat, amely meghatározza a történet stílusát és hangulatát.
1984-ben John Lasseter otthagyta munkahelyét a Disney stúdiójában, s csatlakozott George Lucas számítógépes csapatához. Két évvel később ezt a nagyrészt grafikusokból álló, 44 fős társaságot vette meg Steve Jobs 10 millió dollárért, s elnevezte Pixarnak. A cég első filmje 1986-ban készült egy életre kelt lámpáról, Luxo Jr-ról, aki a mai napig ott ugrál az animációs stúdió minden egyes alkotásának főcíme előtt. A kisfilmet Oscar-díjra is jelölték. Ám a siker nem jött rögtön. A Pixar első tíz évében főként reklámokból tartotta el magát. Az 1995-ös Toy Story, az első egészestés animációs aztán film meghozta a nagy áttörést. A filmre 95-ben 362 millió jegy kelt el szerte a világon. Buzz és Woody a 68. Oscar-dij átadáson is megjelent, ahol John Lasseter megkapta az arany szobrocskát a filmtörténelem első egészestés animációs filmjéért. 1997-ben a cégnek már 375 alkalmazottja volt, s nem reklámok, hanem kizárólag filmek gyártására szerződött. A következő évben az Egy bogár élete újabb kasszasikereket hozott a Pixarnak, csakúgy mint a Toystory 2 1999-ben. A Toy Story 2 volt az első tetőtől talpig digitális animációs film: az alkotási folyamattól kezdve az utómunkákon keresztül a vetítésig. 2001-ben már hatszázan mondhatják el magukról, hogy a Pixarnak dolgoznak - ebben az évben éppen a Szörny Rt.-n. A 2003-as nagy siker az Oscar-díjas Némó nyomában volt. Az animációs filmek kedvelői nem panaszkodhatnak, hiszen a következő évben újabb film született: a Hihetetlen család, amely két arany szobrocskát söpört be.
A Pixar következő alkotása, a Cars június 9-én kerül a mozikba. John Lasseter negyedik filmjében a különböző márkájú és különböző egyéniséggel rendelkező autók a híres, amerikai 66-os úton keverednek kalandokba. A cég két évtizedes munkáiból április 1-jén nyílik kiállítás a londoni Science Museumban.