Hírek

2006.03.23. 06:00

Figyelmeztető levelet kaptam az APEH-től

Olvasónk levelet kapott az APEH-től, hogy adóbevallása rossz. Határidőként a küldemény kézhezvételétől számított nyolc napot adtak a javításra. Ám a levelet simán adták fel.

BAMA

Hogyan bizonyítja a hatóság a fentiekben, hogy a címzett mikor kapta meg a levelet? A Magyar Posta szóvivője, Tomecskó Tamás válasza: sehogy. A simán feladott küldeményekről nem vezetnek nyilvántartást. Az APEH még azt sem tudja igazolni, hogy feladta a levelet. A küldemény, amelynek pecsétjén 14-e van, a címzett postaládájába 17-én került. A Magyar Posta viszonylag jól teljesített – így a szóvivő. A törvény szerint a levelek 85 százalékát a feladást követő három, 97 százalékukat öt napon belül kell kézbesíteniük.

Nyilvántartást csak ajánlott, tértivevényes vagy a bíróságok, hatóságok által feladott levelekről vezetnek. (Utóbbiak borítékján matrica, vonalkód, illetve számsor látható.) Az azonosító szám alapján utólag meg lehet állapítani, mikor adták fel a küldeményt. A tértivevényeseknél a kézbesítés időpontja is nyilvánvaló. A hivatalos levélben jelzett határidő mindig a kézhezvétel napja utáni naptól ketyeg – mondták a Magyar György és Társai Ügyvédi Irodában. Utolsó napja nem eshet munkaszüneti napra, hanem az utána következő munkanapra.

Ha bármilyen felszólítást kapunk adatszolgáltatásra, vegyük komolyan. Legközelebb úgyis tértivevényesen küldik. Lehet, hogy keményebb feltételekkel. Akár meg is bírságolhatnak. Ezt kivédhetjük, ha választ küldünk, miszerint felhívásuknak a határidőn belül eleget teszünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!