Hírek

2006.05.08. 14:18

A Beatles veszített az Apple-csatában

Továbbra is használhatja az Apple számítástechnikai cég a jellegzetes alma-emblémát iTunes nevű internetes zeneboltjához, döntött hétfőn az egyik londoni bíróság. Az egykori Beatles tagjai ezzel elveszítették közel 3 millió dollárnyi kártérítési perüket a márka használatával kapcsolatban.

M. J.

Az Apple Computersnek kedvező bírósági ítélet sokakat meglepett, írják a hírügynökségek. A hajdani legendás Beatles együttes által alapított Apple Corps lemezkiadó azért perelte be a kaliforniai vállalatot, hogy az ne használhassa az általuk kitalált és a kiadó nevében szereplő alma nevet, illetve logót. A bíróság azonban úgy ítélte meg, hogy mivel a kaliforniai cég csak a zeneboltjának beazonosításához használja az alma logót, nem pedig a zeneszámokhoz, ezért nem bitorolja a Beatles által kitalált márkanevet.

A vita a két vállalat között nem új keletű. A jelenleg Paul McCartney, Ringo Starr, Yoko Ono, valamint George Harrison örököseinek tulajdonában levő Apple lemezkiadót 1968-ban alapították. Nyolc évvel később jött létre az amerikai Apple számítástechnikai vállalat. A Beatles cége egy élénk zöld almát használ márkajelként, az ameikai Apple egy kicsit stilizáltabb almát, melyből kiharaptak egy darabot. Az amerikaiak kezdettől azt hangoztatták, hogy a vásárlók tökéletesen meg tudják különböztetni a két ábrát. A Beatles tagjai azonban nem így vélekedtek, és 1981-ben beperelték a komputeres céget. Akkor az amerikai vállalat 80 ezer dollár kártérítést fizetett az angol kiadónak és megígérte, hogy nem üti bele többé az orrát a zeneműkiadásba. 1989-ben azonban az Apple Computers piacra dobott egy zenei programot, és a vita ismét fellángolt. Az amerikaiaknak akkor már 26 millió dollárjába került a londoni tulajdonosk „kiengesztelése”. Ekkor úgy osztották fel egymás között a piacot, hogy az alma logót az Apple Corps használja „az alapvetően zenei tartalmú termékekhez”, az Apple Computers viszont csak olyan „javakhoz és szolgáltatásokhoz, melyek zene lejátszására, másolására, átvitelére alkalmasak”. Az Apple lemezkiadó a mostani perben éppen ennek amegállapodásnak a felrúgásával vádolta meg az Apple Computerst. A bíró azonban ítéletét arra alapozta, hogy az amerikai vállalat a logót nem közvetlenül a zenealkotással kapcsolatban használja, és egyébként is „mértékletesen” alkalmazza. A hajdani Beatles-tagok, illetve örököseik így most kénytelenek lemondani a 2,8 millió dolláros kártérítésről.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!